UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2016-06-01 11:51

Ugyanaz, más látószögből

Az eddig a juniorcsapatot irányító Horváth Roland lett a Siófok felnőtt női kézilabdacsapatának edzője. Az újonnan kinevezett mester a Balaton-partján frissen meghatározott filozófia jegyében kíván dolgozni: az utánpótláson tartja a szemét, hiszen saját nevelésű játékosokra szeretnének építeni.

reb Néhány napja szinte „nagytakarítást” végeztek Siófokon, miután öt rutinos, külföldi játékos mellett a dán Christian Dalmose vezetőedzőt is menesztették a felnőtt női kézilabdacsapattól. A komoly átalakítás előzménye, hogy az együttes igencsak elmaradt a szezon előtt megfogalmazott céloktól, a bajnokságban a nyolcadik helyen zárt.
horvath_roland
horvath_roland
A távozók bejelentését követően a pótlásukkal sem vártak sokáig a Balaton-partján: az elmúlt években a juniorokat irányító Horváth Roland lett az edző, akinek a munkáját szakmai igazgatóként idősebb Kiss Szilárd segíti a következő szezonban. A klub honlapja által fiatal, tehetséges és ambíciózus edzőként jellemzett Horváth természetesen nagyon örült a június 1-től érvényes kinevezésnek. „Az utánpótlásban már nem vállalok szerepet, mert éppen elég feladatot ad felnőttek irányítása – jelzi a szakember. – De nem úgy kell elképzelni, hogy nem is figyelek a korosztályos csapatokra, éppen ellenkezőleg! A legutóbbi, kevésbé sikeres szezont követően egyértelműen az a célunk, hogy minél több tehetséges, NB I-es játékra alkalmasnak tetsző kézilabdázónak adjunk helyet a felnőttek között. Folyamatosan figyelem a juniorokat és az ifjúságiakat, s örömmel várom az élvonalba, aki alkalmas rá.” Tulajdonképpen a kinevezése is szolgálja a klub frissen átalakított szemléletét: a kiemelkedő képességű külföldiek mellett a saját nevelésű fiatalokra alapoznak. A korosztály legjobbjaira pedig ki látna rá igazán, ha nem a korábbi utánpótlásedző. Az viszont egyelőre kérdés, ki veszi át a juniorcsapat irányítását. „Nagy kihívás a munka, hiszen korábban sosem dolgoztam felnőttek mellett. De a kihívások éppen arra valók, hogy megéljük őket, és megfeleljünk nekik.”