UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2016-06-06 16:06

Gyermekbajnokcsapatok

Szigetszentmiklóson játszották a gyermekbajnokság mindkét döntőjét, az U12-es fiúk között a PLER, az U11-es lányok mezőnyében pedig a Kozármisleny végzett az első helyen.

Majer Dániel Dobok, klubszínekre festett arcú gyerek, teli torokból szurkoló szülők és nagyjából telt ház fogadta az országos gyermekbajnokság döntőinek harmadik napjára látogatókat vasárnap a szigetszentmiklósi sportcsarnokban. A nap csúcspontját az U11-es leány és U12-es fiúbajnokság döntője jelentette. A három napos torna a fiúk és lányok mezőnyében egyaránt kétszer négycsapatos csoportmérkőzésekkel indult. Azt követően jöttek a keresztmérkőzések a csoportelsők a másodikok, a harmadik helyezettek pedig a negyedikek ellen alakították ki a helyosztók párosítását. IMG_9885Az U11-es lányok fináléjában a Kozármisleny a Debrecennel küzdött meg. A baranyaiak száz százalékos mérleggel teljesítették csoportjukat. A szombati, utolsó mérkőzésükön a Ferencváros csapatát verték 19-16-ra, kétgólos félidei hátrányból fordítva, az elődöntőben pedig a Bajnok DSE-t múlták felül, 19-17-re. A debreceniek még annál is simábban meneteltek a fináléba, csoportjukban szintén nem találtak legyőzőre, a Kozármislennyel ellentétben szoros találkozójuk sem akadt, mindhárom összecsapásukon már a félidőben gólokkal vezettek. A fináléba végül a Ferencváros elleni háromgólos győzelmükkel jutottak. A vasárnapi döntőt a debreceniek kezdték jobban, Bujárszki Ádám csapata a hatodik percre kétgólos vezetésre tett szert. A Mislenyt Vártok Tamara vitte a hátán, a csapat első négy találatát egymaga szerezte. Az első játékrész második felére felélénkült Kovács Tamás együttese, és szünetre 12-10-es kozármislenyi vezetéssel vonultak a csapatok. A második félidő kezdetén igencsak beragadt a Debrecen, nyoma sem volt a korábbi kezdésnek, 4-0-s futással hat gólra húzott el a Kozármisleny. Onan kezdve pedig nem volt kérdés, kié lesz az arany. Fokozatosan növelték előnyüket a baranyaiak, a túloldalon Csernyánszki Liliána hét gólja sem volt elég, a vége 25-16 lett.
Csalódottságuk ellenére a debredceni lányok megköszönték a biztatást
Csalódottságuk ellenére a debredceni lányok megköszönték a biztatást
„Éremért utaztunk ide, arany lett belőle – mondta a lefújás után Kovács Tamás, a Kozármisleny edzője. – Egész szezonban remekül teljesítettek a lányok, csak mentálisan kellett felkészíteni őket arra, hogy a két nap alatt mindegyik mérkőzésen ugyanúgy tudjanak koncentrálni.” További büszkeség a győztes csapatnak, hogy az egyik játékosa, Vártok Tamara a 37 találatának köszönhetően társgólkirályi címet nyert a Nemesvámosban játszó Kreutz Kittivel. Harmadik helyen a Ferencváros leányai végeztek, 24-19-re győzve a nemesvámosi Bajnok DSE ellen. Az U12-es fiúbajnokság döntőjét a PLER és a Honvéd vívta. A PLER elképesztően simán nyerte csoportját, a legkisebb különbségű győzelme is nyolc gól volt, de a Budaörsöt például 41-5-re söpörte le. Az elődöntőben sem talált méltó ellenfélre, a Győr ellen 28-15-tel jutott tovább. A Honvéd sem izzadt meg túlzottan, a legjobban a Grundfos Tatabánya szorította meg, de az is négygólos sikert jelentett. A fináléba kerülésért az Éles Kézisulin át vezetett a kispestiek útja, 18-16-os sikerrel abszolválták a feladatot. A budapesti csapatok döntőjét a kispestiek gólja nyitotta, 2-2-ig fej fej mellett haladtak a felek. Akkor begyújtotta a rakétákat a rikító zöldben játszó PLER, Dévényi Róbert zsinórban három gólt dobott, azt Szabó Boldizsár egyel megtoldotta, négygólos előnyhöz juttatva csapatát. A Honvédban Horváth Tamás próbálta tartani a lépést Dévényivel, csapata első félidei góltermését egyedül szállítva, a szünetben ennek ellenére már öttel vezetett a PLER.
Így ünnepelt a PLER
Így ünnepelt a PLER
A második játékrészre végleg kipukkadni látszott a Honvéd, Dévényi pedig folytatta a gólgyártást, a záró húsz percben nyolcszor zörgette meg az ellenfél hálóját. A hajrára kicsit kiengedett a PLER, a kispestiek azonban négy gólnál már nem tudtak feljebb zárkózni, 23-19-re nyert a PLER. A találkozó legjobbjának nem meglepő módon a 13 találatig jutó Dévényi Róbertet választották. „Egy mérkőzést sem veszítettünk idén, a bajnoki címért jöttünk, melyet sikerült is megszerezni. Esélyesként lépünk pályára minden találkozónkon, de pont a Veszprém BL-döntős példáját hoztam fel a srácoknak a félidőben, utalva arra, hogy bármekkora is az előny, nem szabad kiengedni” – értékelt Puskás Viktor, a PLER edzője. A bronzmérkőzés az egész torna legszorosabb csatáját hozta a G,őr és az Éles Kézisuli között, utóbbiak nyertek hetesekkel 27-25-re.

A 2015-16-OS GYERMEKBAJNOKSÁG DÖNTŐJE, SZIGETSZENTMIKLÓS A végeredmény Leány U11: 1. Kozármisleny SE, 2. Debreceni SC, 3. FTC, 4. Bajnok DSE Nemesvámos, 5. Euronovex USE, 6. Hódmezővásárhely, 7. Szekszárd, 8. Miskolci VSC Fiú U12: 1. PLER, 2. Budapest Honvéd, 3. Éles Kézisuli, 4. Győr, 5. Debrecen, 6. Budaörs, 7. Tatabánya, 8. Gyöngyös