UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Sakk

2016-06-09 18:33

Buchholz segítségével

Az U20-as országos sakkbajnokságban a fiúk versengését az utolsó forduló, a lányokét pedig csak a matematika döntötte el az ötös holtversenyt követően.

L. G. A Zalakarosi Sakkfesztivál harmincöt éves története alatt az ország legmagasabb szintű versenyévé nőtte ki magát. Idén minden addiginál több versenyző nevezett, a kétszáz főt meghaladó létszám miatt három csoportban bonyolították le a küzdelmeket. A verseny részeként rendezték meg az U20-as magyar bajnokságot is, amelyen 49 fiú és 19 lány mérette meg magát a rangos nemzetközi mezőnyben, a teljesítményüket pedig külön értékelték.
U20-as sakkbajnokság
U20-as sakkbajnokság
A fiúk versengésében három korosztályos válogatott sakkozó állhatott dobogóra, az első helyről pedig csak az utolsó forduló döntött. Kántor Gergely és Korpa Bence összecsapását előbbi nyerte, azzal megszerezte az aranyérmet. A záró forduló előtt jobban álló Korpa Bencének be kellett érnie az bronzéremmel, míg az ezüstöt Kozák Ádám szerezte meg. A lányok küzdelmében még annál is szorosabb volt a végeredmény, az első öt helyezett egyaránt 5,5 pontot gyűjtött, így a Buchholz-számítás döntötte el a dobogós helyek sorsát. Nem lett volna szükség rá, ha Terbe Julianna megnyeri az utolsó mérkőzését, de mivel veszített, öten is megelőzték. Az első helyet Gál Hanna Krisztina szerezte meg, a dobogó második fokára Terbe Zsuzsanna állhatott, míg a harmadik Egyed Judit lett. Kovács Judit és Simon Lili lemaradt a dobogóról, előbbi negyedikként, utóbbi ötödikként zárt az ötös holtversenyt követően. Varga Péter, a szövetség ifjúsági bizottságának elnöke elmondta, rendkívül magas színvonalú volt a verseny és a rendezés is, az erős nemzetközi mezőnyben pedig értékes tapasztalatokkal gazdagodtak az U20-as fiatalok. Az utánpótláskorúak következő vizsgája a korcsoportos országos bajnokság, amelyet Balatonlellén rendeznek meg június 23-30. között. Az előnevezések alapján minden korcsoportban jelentős mezőny gyűlik össze.