UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2016-06-12 10:43

Páratlan Ajna

Szoros, egy századon múló győzelem, remek idők és összesítésben tizenkét aranyérem – mindezt hozta a szombaton zárult országos ifjúsági úszóbajnokság Hódmezővásárhelyen. Többek is jól teljesítettek, de Késely Ajna kiemelkedő szereplése igencsak ígéretes a következő világversenyekre nézve.

reb A zárónapnak megfelelően zsúfolt programot tudtak le a szervezők és a versenyzők a Hódmezővásárhelyen rendezett országos ifjúsági úszó-bajnokságon. Az utolsó nap első fináléjában a Kőbánya SC-s Reményi Ármin alig egy tizeddel előzte meg az egri Németh Nándort 100 m gyorson, míg 100 m háton Kovács Benedek jelentősnek mondható, bő egy másodperces előnnyel ért célba Szucsik Bence előtt. A döntő krónikájához tartozik, hogy a 2002-es Zombori Gábor (Budafóka XXII. SE) új évjáratos csúcsot tempózott.
kesely_ajna_london_eb02_szaka
kesely_ajna_london_eb02_szaka
Hatházi Dórának (2003) ugyanaz sikerült 100 m pillangón: a számot egyébként a Jövő SC Veolia úszója, Egervári Eszter nyerte a sokadik futamában induló Késely Ajna előtt. A Kőbánya SC tinédzsere persze nem maradt aranyérem nélkül, 200 m vegyesen a még győri színekben induló, de már MTK-s Gyurinovics Fannit előzte meg. Gyurinovics aztán 50 m gyorson „kárpótolta” magát, a robbanékonyságáról ismert versenyző a lehető legkisebb különbséggel, egy századdal előzte meg a Dunaharaszti MTK indulóját, Kurdi Zsófiát (26,44, illetve 26,45). A fiúk 200 m mell versenyében Kutasi Máté (TFSE) diadalmaskodott, míg az egész ob-n nagyon jól teljesítő Érdi Úszó Sport Kft. fiatalja, Sós Dániel 200 m vegyesen bizonyult utolérhetetlennek. Klubtársa, Milák Kristóf (2000) 50 m pillangón szerzett újabb elsőséget a műhelynek. A leányok között 200 m háton a szám specialistája, a zalaegerszegi Matyasovszki Dalma ért elsőként a célba. A két vegyes váltó számban az Érd (fiúk) és a BVSC-Zugló (leányok) szerepelt a legjobban. Ha szabad így fogalmazni, az ob sztárja az annak várt Késely lett, aki a váltókkal együtt tizenkét arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett. Félelmetes formája sokat ígér az ugyancsak Hódmezővásárhelyen rendezendő, július 6-án kezdődő korosztályos Eb-re és a riói olimpiára. Korábbi tudósításaink: 1. nap, 2. nap, 3. nap.

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI ÚSZÓBAJNOKSÁG, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A győztesek Fiúk. 100 m gyors: Reményi Ármin (Kőbánya SC) 50,72. 200 m mell: Kutasi Máté (TFSE) 2:17,74. 100 m hát: Kovács Benedek (Érdi Úszó Sport Kft.) 56,25. 200 m vegyes: Sós Dániel (Érdi Úszó Sport Kft.) 2:02,15. 50 m pillangó: Milák Kristóf (Érdi Úszó Sport Kft.) 24,39 (új évjáratos csúcs). 4x100 m vegyes váltó: Érdi Úszó Sport Kft. (Kovács Benedek, Sós Dániel, Milák Kristóf, Jánosi Kristóf) 3:48,01 Leányok: 200 m vegyes: Késely Ajna (Kőbánya SC) 2:17,38. 100 m pillangó: Egervári Eszter (A Jövő SC Veolia) 1:00,91. 200 m hát: Matyasovszky Dalma (Europtec ZÚK) 2:15,90. 50 m gyors: Gyurinovics Fanni 26,44. 4x100 m vegyes váltó: 1. BVSC-Zugló (Ádám Henrietta, Okos Glória, Bíró Lilla, Del Beato Ludovica) 4:19,16 Az összes eredményt itt találja.