Kiss Dávid négy éve aligha tudhatta: jó döntést hoz azzal, hogy felhagy az aktív jégkorongozással, és edzőként folytatja pályafutását. Nincs oka a múltba révedni, hiszen ebben a szerepkörben is sikeres: a szövetség az év utánpótlásedzőjének választotta.
Pusztai Viola „Nyolc éves koromig azt sem tudtam, mi a jégkorong. De ahogy először jégre léptem, azonnal megfertőzött. Attól kezdve minden arról szólt, az egész család élete megváltozott: a nyaralásokat, az utazásokat a szezontól függően terveztük meg. Nagyon szerettem hokizni, elhivatottnak éreztem magam, bár rutinosabb fejjel visszagondolva, néhány dologra jobban figyelhettem volna. Amit játékosként nem tudtam elérni, azt most, vezetőedzőként szeretném” – ezek Kiss Dávid szavai, akit az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia U18-as csapatának tagjai nem ok nélkül dobáltak a levegőbe néhány hónappal ezelőtt.
Kiss Dávid az év utánpótlásedzőjének járó Séra Miklós-díjjal Fotó: Mudra László/MJSZ
Az ifjúsági és juniorválogatott csatár négy éve, huszonkét évesen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását. Akkoriban a Fehérvár MOL Liga-együttesében kapott rendszeresen játéklehetőséget, de klubja úgy döntött, a következő szezontól csak az EBEL-ben indít csapatot. Bár sokáig reménykedett, és dolgozott keményen nap mint nap, hogy az osztrák ligában is jégre léphessen, reálisan úgy látta: amíg az aranygeneráció tagjai nem akasztják szögre a korcsolyájukat, kevés esélye van a csapatba kerülésre. Máshová nem akart igazolni, és a döntését megkönnyítette, hogy az Ifj. Ocskay-akadémia igazgatója, Fekti István azzal kereste meg, hogy dolgozzon másodedzőként, csapatvezetőként az U20-as együttes mellett.
Az elmúlt szezonban már vezetőedzőként dolgozott a fehérvári U18-asokkal.
„Nagyon izgalmas feladatnak gondoltam. Vártam, hogy irányíthassam az ifjúsági csapatot, hiszen az volt a célom, hogy vezetőedzővé lépjek elő. Örültem neki, hogy nehéz döntéseket kell meghoznom, és én leszek az, aki kimondja. Ettől még komolyabban vettem, éreztem annak a súlyát, hogy a döntéseim hatással lesznek a játékosok karrierjére. Tetszik ez a szerep.”
Az eredmények őt igazolják, hiszen a fehérváriak az osztrák és a magyar korosztályos bajnokságot is megnyerték, ráadásul egy napon belül kétszer ünnepelhettek. A munkája nem maradt visszhang nélkül: a szövetség az év utánpótlásedzőjének választotta.
„Nem számítottam rá, de nagyon jól esett, s még inkább motivál, hogy folytassam, amit elkezdtem.”
A 26 éves edzőnek a következő szezonra a generációváltás miatt új csapatot kell építenie, amit kihívásnak tekint. Mint mondja, az egészben a legszebb az, ahogy a szeme előtt formálódnak a játékosok, válnak csapattá, kialakul köztük a bizalom, egymásért küzdenek.
„A legnehezebb a fegyelem kialakítása, mégiscsak fiatalokról beszélünk. De eddig is azon voltunk, hogy felnőttként kezeljük őket, biztosítsuk azokat a feltételeket, hogy amikor belépnek az öltözőbe, felmennek a jégre, azt érezzék, hogy profi közegben vannak. Ez az elmúlt szezonban elég jól sikerült, s most a szakmai stábbal kezdhetjük elölről a munkát.”
A fehérvári ifjúsági csapat mellett az U20-as válogatott másodedzőjeként is dolgozik, továbbá ő készítette fel Vértes Nátánt a lillehammeri téli ifjúsági olimpiára. Zajlik tehát az élet, mégis felvetődik a kérdés: amikor kortársait, Bartalis Istvánt vagy Rajna Miklóst látja játszani, nem hiányzik-e a régi élete?
„Mindig vannak periódusaim, amikor elkap az érzés, milyen volt játékosként. Az első egy-két évemben gyakori volt, most már kevésbé. Talán csak a feszültség levezetése hiányzik, amit meg tudtam tenni a meccseken. Most kénytelen vagyok a cserepadon, a játékosok között.”
Persze semmi oka arra, hogy a múltba révedjen.
