UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2016-06-30 15:11

Működik a rendszer

„A rendszerünk alkalmas arra, hogy megfelelő játékosokat neveljen az ETÓ-nak” – szögezte le Róth Kálmán, a Győr utánpótlás-szakmai igazgatója, amikor a klub honlapja értékelte az évet és a Rába-parti képzést.

UP--info A szezon kezdetén vált ismertté, hogy a haza női kézilabdában meghatározó bázis, a Győri Audi ETO megreformálja az utánpótlásképzését. A „kevesebb több” alapon úgy döntöttek, hogy egy játékos elvileg csak egy bajnokságban szerepelhet. A változtatások jegyében eldőlt, hogy az korosztályok mindig az eggyel idősebbek sorozatában indultak. Hogy ez mennyire sikerült, más kérdés, hiszen például az ifjúsági válogatottba bekerülő Pál Tamara a serdülőktől kezdve egészen a felnőtt NB I B-ig lehetőséget kapott.
roth_kalman
roth_kalman
A győri honlapon az utánpótlás szakmai igazgatóját, Róth Kálmánt kérdezték a szezon tapasztalatairól. „Nem lehet szétválasztani a felnőtteredményeket az utánpótlásétól, függ az egyik a másiktól, hiszen az utánpótlásképzés legfontosabb feladata az, hogy az első együttest megfelelő képességű játékosokkal ellássa – kezdi a szakember. – Utánpótlásunk ebben a szezonban ezen a téren is megmutatta az erejét, hiszen Lakatos Rita, Wéninger Alexa, Hudák Emma, Moharos Vivien vagy Varga Emőke személyében olyan játékosok kerültek fel, akik hatékonyan tudtak segíteni egyrészt a felnőttcsapat edzésmunkájában, másrészt képesek voltak különböző részfeladatokat megoldani egy-egy mérkőzésen. Ez azt jelzi, hogy az utánpótlásrendszerünk alkalmas arra, hogy ETO-színtű játékosokat is neveljen – márpedig ez jelentős fegyvertény.” Róth rögzíti továbbá, hogy a fiatalok fejlődésében nem a korosztályos eredmények a legfontosabbak, vagyis nem elsődlegesek a hosszú távú célok eléréséhez. A leginkább lényeges, hogy minél több élvonalbeli játékost neveljenek a felnőttcsapatnak és a magyar válogatottnak. „Ettől függetlenül egy-egy jó korosztályos eredmény nagy lökést ad a gyerekeknek a további munkához, így mégsem szabad teljesen háttérbe szorítani. A siker az, amely motivál a nehéz edzésmunka elvégzésében, az a kézzel fogható eredmény.” A szeptemberben megreformált utánpótlásképzés tapasztalatait összegezve várhatóan változtatnak kicsit, hogy még jobbá tegyék a már jól működőt. Változás, hogy a szövetség határozata értelmében következő szezontól minden játékos legfeljebb két sorozatra kaphat játékengedélyt, tehát nem fordulhat elő, hogy a sokra hivatott fiatalnak akár három-négy bajnokságban is helyt kell állnia.