UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2016-07-16 18:08

Európa legjobbjai

Megismételte tavalyi sikerét, és újra aranyérmet szerzett párosban a Czipó Vivien, Neumajer Kitti kettős a budapesti ifjúsági Európa-bajnokságon. A magyar lányok a Danielle Ashton, Beau Greaves angol kettős ellen, rendkívül izgalmas és szoros csatában győztek 4-3-ra.

Majer Dániel Nem elégedett meg az elődöntőbe jutás jelentette biztos bronzzal a Czipó Vivien, Neumajer Kitti páros a Hotel Hungáriában zajló ifjúsági Eb-n. A döntőben az angol Ashton, Greaves duó várt rájuk, akik ellen végül rendesen meg is izzadtak a lányok, de végül óriási csatában, többször a sírból hozva vissza leget, nyerni tudtak. Nem indult jól a találkozó, az angol kettős egyből elvette a kezdésüket, egyszer 140-et, egyszer pedig 180-at dobva. A magyar lányokat mintha kicsit megfogta volna a brutális kezdés, a következő legben nagyon közel álltak a 2-0-s előnyhöz az angolok, D1-es kiszállóra dobhattak, sikertelenül. Így aztán jött Vivien, akinek sikerült megdobnia a D10-et, és megvolt az egyenlítés.
Czipó Vivien (balra) és Neumajer Kitti, az Európa-bajnok kettős. Forrás: 9nyil.blog.hu
Czipó Vivien (balra) és Neumajer Kitti, az Európa-bajnok kettős. Forrás: 9nyil.blog.hu
Ezután a döntő legszebb magyar jelenetét láthatták a helyszínről és a laptopok elől szurkoló dartsfanok: Vivien 127-ről szállt ki dupla bull-lal. Ez még a profik mezőnyében is elismerésre méltó teljesítmény. 2-2--nél ismét veszélybe került a magyarok kezdése, kis híján breakeltek az angolok, többször is dobhattak kiszállóra, mindannyiszor rontottak. A magyarok azalatt szépen ledolgozták a hátrányukat, majd a kettőst addig is húzó Vivien 25-ről, 9-essel és D8-assal kiszállt, 3-2-es vezetéshez juttatva a kettőst. Az angolok hozták a következő leget a kissé ideges magyar lányok ellen, így 3-3-nál következhetett a mindent eldöntő csata. Az utolsó legre mindkét magyar begyújtotta a rakétákat, záporoztak a 100 fölötti dobások. A végén 114-ről Kitti még nem tudott kiszállni, de az angolok túldobták magukat, Vivien pedig jött, és kíméletlenül a dupla 20-ba állította az első nyilát, zsinórban másodszor Európa-bajnokká koronázva a magyar kettőst. A győztes nyíl táblába fúródásának pillanatában pedig stílszerűen felcsendült a lassan sporthimnusszá váló, „Az éjjel soha nem érhet véget” című sláger, és kezdetét vette az önfeledt ünneplés. „Mindig mondják, hogy Vivien a kvalifikáltabb játékos. Természetesen van, hogy valamelyiküknek jobban megy a játék, nekem viszont az a véleményem, hogy ez csapatsport, a lányok kiegészítik egymást – nyilatkozta Ziegenhám Medárd szövetségi kapitány a döntő után. – Sokat számtott, hogy nem ez volt az első döntőjük. Szenzációsan játszott az ellenfelük is, kijelenthetem azonban, hogy a lányok sokkal jobb formában álltak ki a döntőre, mint amilyet korábban mutattak. Jobban bírták a nyomást, mindig előhúztak valami újat, amivel sikerült a maguk javára fordítani az állást.” A tavalyihoz képest zaklatottabb, iskolaváltással, kollégiumba költözéssel nehezített felkészülés ellenére tehát párosban ismét felértek a csúcsra a lányok. Vivien valószínűleg a felnőtt Európa-bajnokságon is kerettag lesz, most viszont mindketten több hetes pihenőt kapnak, mielőtt újult erővel folytatnák a versenyzést. Addig is reméljük: az éjjel valóban soha nem ér véget.