Újra itthon

Keresztury Erik öt év után tér vissza oda, ahol elkezdett jégkorongozni. Bár a 20 éves játékos a MAC Budapest MOL Liga-csapatával a Tüskecsarnokban játssza majd a meccseit, jó emlékeket őriz a Kisstadionban töltött évekről.

Pusztai Viola Valami véget ért. Valami elkezdődik. Keresztury Erik öt éve, tizenöt évesen igazolt a MAC Budapestből a német Düsseldorf csapatába. A 20 éves jégkorongozó a következő szezonban ismét a nevelőegyesületét erősíti a MOL Ligában. Éppen a költözködés kellős közepén értük utol a decemberi U20-as divízió II/A csoportos világbajnokságon remeklő csatárt.

– Hogy halad a pakolás? – Szerencsére a pakolás logisztikai részével nem kell foglalkoznom, azt a barátnőm intézi, én csak a férfias részét – cipekedés, szerelés – végzem, de szinte már mindent becsomagoltunk, amire egy ideig nincs szükségünk. Cuccunk van bőven, a transzportert simán megtöltjük, és csak reménykedünk, hogy nem kell itt hagynunk semmit, ami a szívünkhöz nőtt. – Düsseldorf, Németország is a szívéhez nőtt az elmúlt öt évben? – A düsseldorfi pályának van egy része, ahol az első naptól kezdve edzettem, levezettem, nyújtottam. Néhány napja leültem kicsit oda, és végigszaladt rajtam, mennyit küzdöttem azon a helyen az öt év alatt. Jó érzéssel töltött el. Hiányérzetem csakis amiatt van, hogy  nem nyertük meg a DNL-t, a német juniorbajnokságot. – Amikor decemberben beszélgettünk, még azt mondta, hogy a juniorévei után is Németországban képzeli el a jövőjét. Hogyan került a képbe a MAC Budapest MOL Liga-csapata? – Decemberben még nem gondoltam bele, mi lesz a következő szezonban, hiszen javában zajlott a bajnokság. Az aktuális meccsekre, a csapatra koncentráltam. Az idény végefelé Majoross Gergely, a MAC MOL Liga-csapatának vezetőedzője érdeklődött, hogyan tervezem a következő évem, mert számítana rám. Akkor még nem tudtam pontosan, mi lesz, így abban állapodtunk meg, hogy később visszatérünk rá. Aztán a szezon után kiderült, hogy a Düsseldorf DEL-ben szereplő felnőttcsapatától nem kapok szerződést, ezért átértékelődtek bennem a dolgok. A menedzserem több német csapattal is tárgyalt, mint a Bremerhaven vagy a Bayreuth, végül a MAC maradt a potenciális jelölt, mert profibb, minőségibb munka folyik ott, mint a német első- vagy másodligás klubokban. A választáskor az elsődleges szempont az volt, hol kaphatom a legtöbb jégidőt, és úgy gondolom, kezdő felnőttjátékosként a budapesti csapatban van a legjobb lehetőségem.

– Gondolta öt éve, hogy egyszer újra a MAC játékosa lesz? – Nem. Akkor a MAC-nak még nem volt MOL Liga-csapata, sőt  semmilyen felnőttcsapata. Így akkor eszembe sem jutott, hogy később esetleg lesz, és ott kezdhetem az első profiévem. De amikor tavaly bejelentették az indulást a MOL Ligában, akkor már felmerült bennem, hogy újra felhúzhatnám a MAC mezét. – Milyen emlékek jutnak eszébe a gyerekként a MAC-ban töltött évekről? – Azok az évek szinte tökéletesek voltak. Az edzők, az edzés, a tornák... Ha visszagondolok, rengeteg siker és szép emlék jut eszembe. De a legjobban azokra az edzésekre emlékezem, amikor a nyitott Kisstadionban edzettünk melegben és napsütésben vagy fagyban és hóviharban. Egyik legkedvesebb emlékem, amikor az U14-es bajnokság döntőjében otthon szakadó hóban megvertük az akkor talán még veretlen Zalaegerszeget. Az viszont fájó emlék, hogy ugyanabban az évben végül nem nyertük meg a bajnokságot…