UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2016-07-20 00:35

Menetelnek a lányok

A lányok taroltak, a fiúk búcsúztak a svájci Klostersben zajló U18-as Európa-bajnokságon. Valkusz Máténak is korán véget ért a kontinensviadal, a második napon bemutatkozó Stollár Fanny és Gálfi Dalma viszont egyesben és párosban is továbbjutott.

Majer Dániel A legutóbbi beszámolónkban a sikergeneráció utolsó lehetőségeként említettük a klostersi U18-as Európa-bajnokságot, hogy utánpótlás-kontinensviadalon utoljára még egy sikert könyvelhessen el. Nos, azóta kiderült, hogy ez már csak a lányoknak jöhet össze, a fiúk egytől egyig búcsúztak. Közben az U16-os korosztály moszkvai Eb-jén még versenyben vannak a magyarok, jóllehet eddig csak egyikük ragadott ütőt. Az U14-eseknél sem teljes a siker, bár eddig ott is egyedül Velcz Zsombornak ért véget a verseny egyesben.
Kotormán Ákos párosban sem jutott tovább Forrás: tenniseurope.org
Kotormán Ákos párosban sem jutott tovább Forrás: tenniseurope.org
Most már kijelenthető: a fiúknak nem hozott sikert az U18-as Európa-bajnokság. Kotormán Ákos és Piros Zsombor után a friss Davis Kupa-csapattag Valkusz Máté is az első mérkőzésén búcsúzott, a brit Finn (és nem finn brit) Bass-tól kapott ki sima két szettben 6-4, 6-4-re a legjobb 64 között. Máté Kotormán Ákos oldalán párosban még vigasztalódhatott volna, ott azonban a horvát Karlo Boljat, Borna Gojo kettős 3-6, 6-4, 11-9-es mérkőzésen búcsúztatta a 32 között. A lányokra maradt tehát a feladat, hogy mentsék a menthetőt, meg is tették becsülettel. Kettejük közül Stollár Fannynak kellett jobban megizzadnia Shelly Krolitzky ellen, mígnem – egyszettes fellángolás után – végleg megadta magát az izraeli lány, Fanny 6-2, 3-6, 6-0-val jutott tovább. Gálfi Dalma simábban vette az akadályt, az osztrák Mira Antonitsch 6-4, 6-3-as legyőzésével követte honfitársát a legjobb 32 közé. A magyar lányok párosban már a 16 közé is beteniszezték magukat, a cseh Monika Kilnarová, Magdalena Pantůčková kettőst búcsúztatták szetthátrányból fordítva 4-6, 6-1, 10-5-re. A svájci Alpokból ruccanjunk át Moszkvába, és nézzük, hogyan teljesítettek a magyarok az U16-osok kontinensviadalán. Túl sok újdonsággal egyelőre nem tudunk szolgálni az előző naphoz képest, magyarokat érintő esemény mindössze egy történt: Makk Péter búcsúzott a cseh Ondřej Štyler elleni 6-4, 6-7, 6-1-re végződő mérkőzésen, a legjobb 64 között. Az U14-esek Plzeňben ütötték a labdát saját Eb-jükön, többnyire sikerrel. Azért többnyire, mert Velcz Zsombor kiesett egyesben a brit Benjamin Heynold ellen 7-6, 6-2-re a legjobb 64 között, párosban javított és Buzonics Dominikkal 16 közé jutott az észt Mark Lajal, Alexander Georg Mandma kettős ellen, 2-6, 7-5, 10-4-es sikerrel. Zádori Réka és Nagy Adrienn egyesben és párosban egyaránt a harmadik napon mutatkozik be.