UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2016-07-20 16:42

Új élet kezdetén

Szó szerint az utcáról sétált be a Ferencvároshoz Nagy Ádám, aki kemény munkával az igazi topcsapatokat és a világsztárok szintjét sem tartja elérhetetlennek. Olaszországban nemcsak futballozni, de horgászni is szeretne, amikor éppen nem a ferencvárosi csapattársait látja vendégül.

Majer Dániel Nagy Ádám a Fradi Tv-nek adott exkluzív interjújában több részletet is elárult az olasz élvonalbeli Bolognába szerződés részleteiről, a Ferencvárosnál töltött időszakáról és a terveiről. Megszólalt Dibusz Dénes, Radó András és Nagy Dominik is, akikről – mint kiderült – Ádámmal „fantasztikus négyest” alkottak a zöld-fehéreknél.
Böde Dániel pofonjai is kellettek Forrás: ulloi129.hu
Böde Dániel pofonjai is kellettek Forrás: ulloi129.hu
Ádám elmondta: kicsit vegyes érzelmek kavarognak benne, mert végre azzal a jó érzéssel érkezett az Eb után a ferencvárosi öltözőbe, hogy mindenkit ismer, ugyanakkor azt is tudta, hogy a Fradi új sikereinek ő már nem lehet a részese. Nem győzött hálálkodni a Ferenvárosnak, amiért megadta neki a lehetőséget. „Kicsit talán túlzónak hangzik, de valóban az utcáról sétáltam be, csapat nélkül, és itt kaptam meg a lehetőséget, ezért nagyon nagy köszönettel tartozom. Már az elején tudtam, hogy a lehető legjobb helyre kerültem.” Külön kiemelte az NB III-as csapatot edző Lipcsei Pétert, akinek irányítása alatt rövid idő alatt hatalmasat fejlődve az élvonalbeli csapatban találta magát. „Mintha a múlt héten lett volna, hogy a Paks ellen bemutatkoztam az NB I-ben. Nagyon jó irányba terelt a közösség. Az elején az edzéseken is abszolút meg voltam illetődve, most pedig úgy jöttem vissza, hogy mindenkit ismerek, gyerünk, kezdjük.” Mint minden fiatalnak, neki is elkélt néha az iránymutatás. „Amikor letértem a helyes útról ott volt Böde Dani, aki adott nekem egy taslit, de Lipcsei Péterhez, vagy Lipcsei Gáborhoz is bármikor fordulhattam, akárcsak Máté Csabához. Mindenkinek meg akartam felelni, ez pedig olyan folyamatot generál, amiből a fiatalok jól jöhetnek ki. Feltéve persze, hogy – kellő alázattal – kivárják, amíg eljön az ő idejük.”
Ádám (középen) már a Bologna színeiben Forrás: nemzetisport.hu
Ádám (középen) már a Bologna színeiben Forrás: nemzetisport.hu
Ádám ideje pedig – úgy tűnik – eljött, nemcsak a Ferencvárosban, hanem a világ egyik legszínvonalasabb bajnokságában is. De miért pont a Bologna? „Nekem az a fontos, hogy játsszak, amit persze senki nem tud garantálni, de a vezetőedzővel, a másodedzővel és az egész stábbal folytatott beszélgetéseim során azt a visszajelzést kaptam, hogy a klubnak tervei vannak velem, és kezdetektől számítanak rám.” Elmondása szerint védekező középpályásként az sem utolsó szempont, hogy a világ talán legtaktikusabb bajnokságában olyan ismeretekre tehet szert a védekező felfogású játékról, amelyek a későbbi pályafutása során nagy hasznára lehetnek. Erre egyébként az egyik legjobb barátja, Dibusz Dénes is felhívta a figyelmét. „A válogatottban szobatársak voltunk, sok időnk volt az átigazolásáról beszélgetni, kivesézni a témát. Védekező típusú játékosként Olaszország sokat segíthet a szakmai előmenetelében, így én is a Bolognát javasoltam neki” – mondta a Ferencváros kapusa. Noha a családtól távoli, külföldi életet meg kell szoknia, és az olasztanulást sem hanyagolhatja el, a kedvenc hobbijáról azért nem tervez lemondani. „A várostól durván egy órányira lehet kocsival a legközelebbi tengerpart, ahol a tengeri horgászatot szeretném kipróbálni. Persze, azért megnézem a tavakat is.” Azt korábban is tudtuk, hogy a Bologna már az Európa-bajnokság előtt felfigyelt Ádámra, akinek a kontinenstorna sokat segített az önbizalma növelésében. „A legnagyobb tanulság az Eb-ről, egyben a legfontosabb amit tanultam, hogy kemény munkával el lehet jutni a világsztárok szintjére is. Hinni kell, dolgozni, két lábbal a földön maradni, és akkor topcsapatba kerülni sem lehetetlen.”
Nagy Dominik (labdával) nem tagadja: hiányolni fogja barátját Forrás: ulloi129.hu
Nagy Dominik (labdával) nem tagadja: hiányolni fogja barátját Forrás: ulloi129.hu
A legjobb barátai, egyben csapattársai, Radó András, Nagy Dominik és Dibusz Dénes is nagyon fogja hiányolni. „Nem féltem a kihívástól, már a Ferencvárosban és a válogatottban is megmutatta mire képes” – méltatta barátját a Ferencváros játékosa, Radó András. „Nem volt könnyű elengedni, fontos barátomat vesztettem el, de örülök a sikerének” – folytatta Nagy Dominik. – Nevezhetjük fantasztikus négyesnek is a társaságunkat. Rengeteg időt töltöttünk együtt, a szabadnapjainkon moziba és vacsorázni jártunk, amit négyünk közül mindig egyvalaki fizetett. Ádám egyébként lóg még nekünk egy vacsorával, ezt mindenképp be fogjuk hajtani rajta.” – tette hozzá mosolygósan a barátjához hasonlóan még csak 21 éves középpályás. „Meglehetősen olcsó a repülőjegy, így ő is gyakran tud hazajönni, és ahogy az időnk engedi, mi is is sűrűn fogunk elutazni hozzá” – nyilatkozta Dibusz. Nagy Dominik hozzátette: „megbeszéltük, hogy olyan lakást keres, amelyikben több szoba van, mert gyakran fogom látogatni.”