UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2016-07-31 00:31

Maradt az öt bronz

Nem sikerült fényesíteni az érmeken, öt bronzzal zárta a zágrábi Európa-bajnokságot a magyar ökölvívó serdülőválogatott. Versenyzőink az elődöntőben vesztesen hagyták el a szorítót. Dorkó Péter szövetségi edző szerint – noha egyértelműen csalódottak – tragédia azért nem történt, hiszen az előzetes várakozást felülmúlták.

Majer Dániel Egészen biztosan többre számítottak öt versenyzőjük elődöntőbe jutása után a serdülő-ökölvívók a horvátországi korosztályos Eb-n. Azt mindenki tudta, hogy a kontinensviadalnak ebben a szakaszában már nem adják ingyen a győzelmet, azért egy-két döntővel bizonyára kalkuláltak Dorkó Péterék.
Meggyűlt a baja az angolokkal a magyar válogatottnak Forrás: eubcboxing.org
Meggyűlt a baja az angolokkal a magyar válogatottnak Forrás: eubcboxing.org
A szövetségi edző elsősorban a tavalyi Eb ezüstérmesétől, az 54 kg-ban bokszoló Rácz Krisztofertől várt döntőt. „Számítottunk arra, hogy neki sikerülni fog. Az első menet szorosan, a harmadik tisztán az övé volt, ennek ellenére az elsőt nem neki adták. El lehet fogadni a döntést, szoros küzdelem volt, de azért utólag még elemezzük a felvételeket.” Krisztofert az angol George Bance verte 2-1-re. Kecskeméti Ronald az orosz Nyikolaj Megyinszkijtől, Vörös Róbert a bolgár Nikolaj Zahirovtól kapott ki 3-0-ra. „Ronald nagyon jó meccset vívott, akárcsak legutóbb, minden utasítást betartott, jól bunyózott. Orosz ellenfele simán nyeri a döntőt, a mostani volt a nehezebb meccse. Robit a nagyon képzett, fordított alapállású, balkezes bolgár tisztán legyőzte, egy pillanatig sem volt kérdés.” Bácsics Rajmundnál viszont igen, Dorkó Péter nem is győzte dicsérni. Kikapott ugyan az angol Barney Dohertytől, de a látottak alapján senki nem mondta volna. „Szerintem a torna egyik legjobb meccsét vívták. Rajmund minden várakozást felülmúlt, teljesen más küzdőstílusban kellett bokszolnia, mint eddig, az ellenfele pedig – nyugodtan mondhatom – a torna egyik legjobb öklözője. Rajmund büszkén jött le a ringből, mintha nyert volna.” A 76 kiló fölöttiek között Kiss Levente sérülés miatt nem állt ki, öt bronzéremmel zárta tehát az Eb-t a magyar csapat. „Noha két-három érmet vártunk előzetesen, maradt bennünk hiányérzet. Három-kettes pontozással nekünk kihozott mérkőzéseket vesztettünk el kettő-egyre. A legtöbb mérkőzésünk szoros volt, nem kaptunk ajándékba egyet sem, bár nem is nagyon vettek el. Ez nagyon jó korosztály, hosszútávon is eredményes lehet. Most kell őket megfelelően menedzselni.”

SERDÜLŐ EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB Elődöntő 41,5 kg: Nyikolaj Megyinszkij (orosz)–Kecskeméti Ronald 3-0 46 kg: Barney Doherty (angol)–Bácsics Rajmund 2-1 54 kg: George Bance (angol)–Rácz Krisztofer 2-1 62 kg: Nikolaj Zahirov (bolgár)–Vörös Róbert 3-0 +76 kg: Timur Avdojan (orosz)–Kiss Levente, mérkőzés nélkül az orosz jutott tovább