UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2016-08-24 23:22

Két jó harmad

Négygólos vereséggel kezdte az U20-as jégkorong-válogatott a Svédországban zajló Super Challenge tornát. Rich Chernomaz együttese a jóval nagyobb játékerőt képviselő norvégoktól kapott ki 6-2-re, bár az első harmadot döntetlenre hozta, a harmadikat megnyerte.

Majer Dániel Előre lehetett tudni, hogy nem lesz könnyű dolga az U20-as válogatottnak a Karlstadban zajló Super Challenge jégkorong-tornán. A nyitómérkőzést azok ellen a norvégok ellen kellett játszania a magyar együttesnek, akik többnyire a divízió 1 élmezőnyében szerepelnek, nemritkán az A csoportba is feljutnak. Ott pedig a világ legjobb tíz korosztályos csapata kap csak helyet. Mi legutóbb a divízió 2/A világbajnokságot nyertük, tehát jelenleg a 23. hely a mienk a világon.
Más volt mint edzésen Forrás: icehockey.hu
Más volt mint edzésen Forrás: icehockey.hu
A statisztikai mutatók ellenére a magyar csapat szerezte meg a vezetést, kiegyenlített játékot követően a fehérvári Imre Patrik lőtt a kapuba a 14. percben. Az asszisztot Tóth Renátó jegyezte. Nem sokáig örülhettek azonban a mieink, hét másodperccel később Martin Ellingsen révén egyenlítettek a norvégok. Amennyire egálban voltunk északi ellenfelünkkel az első harmadban, annyira alulmaradtunk a másodikban. A norvégok 5-0-ra nyerték. A záró harmadra kapust cserélt Rich Chernomaz szövetségi kapitány. Ez és/vagy a norvégok harci kedvének csökkenése azt eredményezte, hogy egyrészt ismét sikerült gólt szereznünk, ami pedig még ennél is nagyobb bravúr, nem kaptunk újabbat. A harmadot megnyerő találatot Kiss Patrik szerezte Szigeti Ákos és Tóth Gergely gólpasszából. A kapuban Dobos Kristófot váltó Bors Gergely kilencből kilenc lövést hárított. A hajrában aztán kissé elszabadultak az indulatok, Tóth Gergely összeverekedett Alexander Hövikkel, mindketten a végleges kiállítás sorsára jutottak. A magyar csapatnak még négy mérkőzése van javítani, ezt első ízben csütörtök délután fél négytől a lett Riga ellen teheti meg.

SUPER CHALLENGE FELKÉSZÜLÉSI TORNA, KARLSTAD (SVÉDORSZÁG) Norvégia–Magyarország 6-2 (1-1, 5-0, 0-1) Magyarország: Dobos (Bors) – Tóth G.; Erdély B., Gyurgyev, Horváth, Kiss; Takács, Szabó, Nagy Á., Kreisz, Szigeti; Imre P., Bukor, Erdei, Vizi, Sági; Vas M., Oroszi, Molnár, Tóth R., Szabad Gólszerzők: Imre (13:55), Kiss (46:04), illetve Ellingsen (14:02), Hagberg Jörgensen (24:49), Resberg Mikaelsen (26:25), Hövik (31:02), Resberg Mikaelsen (32:05), Ellingsen (38:44)