UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2016-08-30 13:33

Fiatalok fesztiválja

A legeredményesebben az FTC utánpótlása szerepelt a hetedszer megrendezett Nyári Kézilabda Fesztiválon Budapesten: a lányok és fiúk összesen kilenc utánpótlás-kategóriában mérettek meg, s közülük három korcsoportban is a fővárosi zöld-fehérek fiataljai bizonyultak a legjobbnak.

reb A szezon közeledtével szinte az ország minden szegletében pattog a kézilabda: egymást érik a kisebb vagy nagyobb utánpótlás- és felnőtt-tornák. Péntektől vasárnapig a fővárosban is zajlott az élet, több csarnok adott otthon a budapesti szövetség szervezésében rendezett nyári kézilabda-fesztiválnak.
ftc_kezilabda_U12_es_fiuk
ftc_kezilabda_U12_es_fiuk
A szervezők a színvonal és a felkészülés lehetőségének megteremtése mellett azzal is vonzóvá tették a tornát, hogy a tao-támogatásoknak köszönhetően – bizonyos feltételek teljesülése mellett – minden budapesti sportszervezet csapatának ingyenessé tették a nevezést. A hetedszer megrendezett fesztivál ezúttal is sok csapatot vonzott, kilenc különböző utánpótlás-korosztályban mérték össze tudásukat a kisebb-nagyobb kézilabdázók. A Ferencváros a fiú U12 és U14-es korosztályban is nyert, míg a lányok között a serdülő-korcsoportban nem tudták utolérni. Az FTC-n kívül nem akadt duplázó, a maradék hat korosztály elsőségén hat különböző egyesület osztozott. „Elsősorban budapesti és főváros környéki csapatokat vártunk, mert jelenleg nincs vagy nem elérhető annyi csarnok, hogy terjeszkedhessünk – mondta el Puja Pál, a versenyt szervező Budapesti Kézilabda Szövetség főtitkára. – Így is hetvenhét csapat nevezett, és majdnem kétszáz meccset játszottak az öt csarnokban. Ugyan a megszokott vendégek, a kuvaiti korosztályos válogatott ezúttal távolt maradtak, két szlovák együttes is érkezett. A visszajelzések alapján elmondható, hogy jól sikerült a torna. Az indulók többsége arra használja fel a szereplést, hogy az edzőtábor után beépítse az új játékosokat, különböző formációkat gyakoroljon és készüljön a bajnokságra. Kevesen vannak azok, akiknek mindenképpen az eredmény számít. A kézilabda-szövetség ezúttal is jelentős támogatással járult hozzá a verseny megrendezéséhez, amely illeszkedett a sportág hazai szakmai koncepciójába.”

NYÁRI KÉZILABDA FESZTIVÁL, BUDAPEST Végeredmények Fiúk. Ifjúsági. 1. Csanádi KSI, 2. PLER, 3. KSI. Serdülő. 1. PLER, 2. Bp. Elektromos, 3. Csanádi KSI. U14. 1. FTC, 2. Bp. Honvéd, 3. Csepel DSE. U12. 1. FTC, 2. Bp. Honvéd, 3. Pénzügyőr. U10. 1. Budaörs, 2. FTC, 3. XVI. ker. KMSE Leányok. Ifjúsági. 1. KSI, 2. Pénzügyőr, 3. MALÉV. Serdülő. 1. FTC, 2. ASI DSE, 3. Csepel DSE. U13. 1. Euro-Novex UP. SE, 2. XVI.ker. KMSE, 3. FTC. U11. 1. Szigetszentmiklósi NKSE II, 2. SK Talent, 3. FTC II.