UtánpótlásSport
2024. április 16.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2016-09-10 22:44

A fiúk is a nyolcban

Az U18-as fiúválogatott mindkét csoportmérkőzését megnyerte a Debrecenben zajló 3x3-as Európa-bajnokságon, azzal követte a lányokat a negyeddöntőbe.

Lakner Gábor A fiúk is bemutatkoztak a Debrecenben zajló 3x3-as Európa-bajnokságon, és ők is szépszámú, ami pedig még annál is fontosabb, hangos közönség előtt léphettek pályára. A lányok természetesen viszonozták a fiúk előző napi buzdítását, most ők ültek fel a lelátóra.
Gulyás
Gulyás
A Durázi Krisztofer, Gulyás Milán, Kerpel-Fronius Gáspár, Máriás Gergely összetételben játszó fiúcsapat elsőként a törökökkel találkozott, és magabiztosan győzött. A mieink idő előtt befejezték a mérkőzést – a meccsek tíz percig vagy 21 szerzett pontig tartanak – és ez nem volt mellékes a folytatásra nézve. A magyar csapat 21-15-re nyert. A második mérkőzésen – amely lezárta a napot – a lettek következtek, akik miután kikaptak a törököktől, az életükért küzdöttek. A találkozó első fele kevés kosarat hozott, amelyek felváltva potyogtak. A lettek és a mieink is vezettek, aztán 6-6 után sikerült felépíteni a mérkőzés addigi képéhez mérten komolyabbnak mondható előnyt (13-9). A lettek visszaküzdötték magukat 14-13-ra, de a fiúk már nem engedték ki a kezükből a győzelmet. Az utolsó percben Durázi Krisztofer látványos zsákolása eldöntötte a mérkőzést, az utolsó lett támadáskor csak arra figyeltek a magyar játékosok, nehogy véletlenül faultoljanak. A csapat 16-14-re győzött, azzal csoportelsőként jutott a nyolc közé. Így mindkét válogatottunk érdekelt lesz a vasárnapi egyenes kieséses szakaszban. A negyeddöntőben a lányok 13.50-kor a svájciakkal csapnak össze, a fiúkra 14.50-kor Andorra vár a Nagytemplom előtt.

FIÚ U18-AS 3X3-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, DEBRECEN A C csoport mérkőzései Magyarország–Törökország 21-15 Törökország –Lettország 21-14 Magyarország– Lettország 16-14 Az A csoport végeredménye: 1. Magyarország, 2. Törökország, 3. Lettország