UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2016-09-11 21:38

Két arany, testvérharcban

Két arany-, öt ezüst- és két bronzéremmel zárta az ifjúsági ökölvívó-válogatott a csehországi Torma-emlékversenyt. Botos Károly és Pallai Kevin szállította a legfényesebb érmet, mindketten honfitársat győzték le a döntőben. Mint Füzesy Zoltán szövetségi edzőtől megtudtuk, zavaró körülményből ezúttal sem volt hiány.

Majer Dániel Véget ért a Torma-emlékverseny Prágában, amelyet ifjúsági ökölvívóink számos éremmel zártak. Botos Károly és Pallai Kevin aranya mellett öt második és két harmadik helyezés született. Összességében jó tapasztalatokat szereztek a fiatalok, akik a közelgő világbajnokságra készültek.
Pallai Kevin szállította az egyik aranyat Forrás: harangiboxing.hu
Pallai Kevin szállította az egyik aranyat Forrás: harangiboxing.hu
Botos Károly (64 kg) és Pallai Kevin (75 kg) házidöntőt vívott, előbbi Cservenka Róbertet, utóbbi László Szilárdot múlta felül. „Botosék szép meccset vívtak, jogos győztes született. Pallaiéké szorosabb volt, igazából az ellen sem lett volna ellenvetésünk, ha Cservenkát hozzák ki győztesnek, annyira hasonló volt a teljesítményük” – mondja Füzesy. A nem válogatottbeli társuk ellen ringbe lépőknek már nem volt okuk az örömre. Kozák László (69 kg) a szlovákiai, amúgy a galántai Andrej „Bandi” Csemezzel bokszolt; elmaradt a korábbi teljesítményétől, így kikapott. „A rosszul sikerült fogyasztás miatt nem volt olyan friss, mint korábban, de így is szoros meccset bokszolt – mondta Füzesy, majd az okokra is kitért. – Úgy volt, hogy nem lesz mérlegelés vasárnap reggel, de a román szupervizor szombat délután kitalálta, hogy mégis. Laci súlya már eléggé elszaladt, ezért szombat este és vasárnap reggel is edzenie kellett, ami sokat kivett a frissességéből. Mindenesetre ez is jó tanulságnak bizonyult, legközelebb nem fogunk elhinni mindent, amit mondanak.” Bárányi Péter (81 kg) a romániai Alberto Birótól kapott ki, Füzesy Zoltán azonban elégedett volt a teljesítményével. „Meg volt illetődve, nem úgy sikerültek az akciói, mint az előző napokban. Még rutintalan, sok nemzetközi mérkőzésre van szüksége, de minden dicséretet megérdemel, szépen helytállt.” Kocsis Richárd (91 kg) szintén nem a legjobb formáját hozta a döntőben, főként a védekezésével akadtak gondok, de a csehek legjobbjával így is szoros mérkőzést vívott. „Pozitív feltöltődésre jó alkalomnak bizonyult ez a verseny. A gyerekek láthatták, hogy mire képesek nemzetközi mezőnyben, szépen helytálltak, azt nézve, hogy sokan – köztük az olaszok, szlovákok és románok – a legjobbjaikkal képviselték magukat, akárcsak a csehek, akik két csapatot is indítottak” – értékelt a kapitány. Az ifiválogatott következő két versenye az októberi magyar bajnokság és a Dolomit Kupa lesz, azt követően pedig jöhet a novemberi világbajnokság.

TORMA-EMLÉKVERSENY, PRÁGA Döntő 64 kg: Botos Károly–Cservenka Róbert 3-0 69 kg: Andrej Csemez (szlovák)–Kozák László 3-0 75 kg: Pallai Kevin–László Szilárd 2-1 81 kg: Alberto Biro (román)–Baranyi Péter 3-0 91 kg: Jiří Havel (cseh)–Kocsis Richárd 3-0