UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2016-09-30 09:54

Kis kacsa fürdik

Már a jövő évi felnőtt-világbajnokság jár a fejében a 19 éves Rasovszky Kristófnak, aki az idén junior világ- és Európa-bajnoki címmel búcsúzott a korosztálytól a nyílt vízi úszók 10 km-es számában. A Balaton Úszó Klub 19 éves versenyzője a jövő heti kínai Világ Kupa-viadalra edz.

reb „A szakág legnagyobb ígérete, egyik évről a másikra klasszissá válhat a felnőttek között is” – jellemezte Gellért Gábor nyílt vízi szövetségi kapitány a Balaton Úszó Klub 19 éves versenyzőjét, Rasovszky Kristófot. A szakember már a júniusi, balatonfüredi felnőtt Világ Kupa-viadalon elért ötödik helyet követően sem fukarkodott a dicsérő szavakkal. Volt is miért méltatni Rasovszkyt, aki előbb a hideg hoorni vizeken szerzett junior vb-elsőséget 10 km-en, majd szeptember elején, Piombinóban Európa-bajnok lett a korosztályában. A vb-n fél perces, a kontinensviadalon pedig tíz másodperces fórral győzött, ami még a „maratoni” távon is különlegesen nagy fölénynek számít. Mivel a riói ötkarikás játékokon is szerepelt (ott mérsékelt sikerrel, 35. lett 1500 m gyorson), szinte nem is pihent a nyáron.
„Nehéz időszak van mögöttem, bár összességében jobban bírtam, mint számítottam rá – mondja a 19 éves úszó. – Az olimpia nem úgy sikerült, ahogyan terveztem, úgyhogy nagyon kellett a lelkemnek az Európa-bajnoki győzelem.” A pihenés pedig fizikailag és szellemileg is ráférne, hiszen bár a játékokat követően kapott kilenc nap szünetet, az nem valódi kikapcsolódás a hosszú szezon után. Csakhogy lehetősége nyílik indulni a jövő heti felnőtt Világ Kupa-versenyen Kínában, amelyre felkészülten akar elutazni, így edzőjével, Szokolai Lászlóval abban maradtak, hogy decemberben tart hosszabb pauzát. „Kristófon mindig is látszott, hogy tehetséges, de igazán a serdülőkorban vált egyértelművé: a legnagyobbak között lesz a helye – jellemzi tanítványát a tréner. – Megnyúlt, magas lett, mégis ügyes maradt. Eszméletlen a munkabírása. Lehet, hogy láttam nála tehetségesebbet, de olyat, aki alázatosabban tette volna a dolgát, sosem.” A remek mentalitású fiatal a jókedvnek és a humornak sincs híján: ő maga már csak elmesélésből tudja, hogy óvodásként hátúszás alatt a „Kiskacsa fürdik” című dalocskát énekelte. Manapság már csak magában dúdolja az éppen az edzés előtt hallott számokat. A hosszú kilométerek közben azonban nemcsak a „saját zene” dobja fel. „Van egy rossz tulajdonságom: imádom nézni, ahogyan a többiek szenvednek” – jegyzi meg Kristóf, aki a pihenőben már együtt nevet a társakkal. Vallja, szükséges a jó hangulat a monoton edzések teljesítéséhez. Azért is szereti a nyílt vizet, mert ott mindig izgalmas kihívás várja. Igaz a hosszútávúszásban esélyekről is nehezebb beszélni, mert a szakág szépsége, hogy szinte bárki révbe érhet. A sikerek ellenére magáról sem beszél favoritként. „Örülök a dicséreteknek, de nem akarom túlságosan beleélni magamat abba, hogy a felnőttek között is sokra vihetem. Fontos visszaigazolás az idei, pontszerző helyezés a balatonfüredi a Világ Kupa-versenyen, de igazából jövőre, a hazai rendezésű világbajnokságon szeretném bizonyítani, hogy lehet számítani rám.” Az M4 Sport Jövünk! utánpótlás-magazinja nemrég a fiatallal forgatott Balatonfűzfőn, a videót itt nézheti meg.