UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2016-10-05 18:03

Kinyílt a világ

Boros Dorka Lelik Rékával együtt érkezett az élvonalbeli BEAC-Újbuda együttesébe a Csata DSE-ből. A két játékos a hétvégén bemutatkozott a felnőttbajnokságban, Dorka az első pontjait is megszerezte.

UP-info Az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság hétvégi nyitófordulójában bemutatkozott a BEAC-Újbuda együttesében a Csata DSE-től érkezett Lelik Réka és Boros Dorka. Utóbbival a klub honlapja készített interjút a debütálás alkalmából. „Mindketten a BEAC és a Csata közötti megállapodás keretében érkeztünk a csapathoz. Ez a megállapodás azért jött létre, hogy jobban tudjunk fejlődni, haladni tovább abban a tanulási folyamatban, amelyet a Csatában elkezdtünk. Nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptunk arra, hogy tanuljunk az idősebbektől, és új bajnokságokban próbáljuk ki magunkat. Úgy érzem, kinyílt előttünk a világ.”
Boros Dorka
Boros Dorka
Dorka Rékához hasonlóan az U18-as válogatottban már dolgozott együtt a BEAC-ot irányító Balogh Judittal, így nem ismeretlen közegbe érkezett. „Alapvetően szeretem az újdonságokat, és nem zavar, hogy ki kell mozdulni a komfortzónámból. Szerettem a Csatában játszani, de egyértelmű volt, hogy eljött a váltás ideje. Az életben és a kosárlabdában egyaránt nyitott vagyok az újdonságokra. A napirendem alapvetően hasonló maradt, ugyanúgy meg van benne a rendszeresség, ahogyan eddig volt. A hétvégi két meccs sem újdonság, hiszen a korosztályos bajnokságok is hasonló rendszerben zajlottak. Ami most több, az az utazás.” Dorka hétvégén a Sopron elleni idegenbeli mérkőzésen esett át a tűzkeresztségen. A mérkőzést az esélyesebb soproniak nyerték, de a 17 éves játékos megszerezte az első pontjait az NB I/A-ban. „Az élvonalban játszani, azt gondolom, nagy megtiszteltetés. Akiket eddig a tévében láttam, gyerekkori példaképemként tekintettem rájuk – gondolok itt például Fegyverneky Zsófiára –, azok ellen most pályára léphettem. Már csak a kispadról nézni is ilyen mérkőzést, egészen más élmény, mint a lelátóról. Az amatőrbajnokság kicsit barátibb, közelebb áll ahhoz, amihez hozzászoktam. Az A-csoportban nagy nevektől tanulhatok a pályán, az U23-as csapatban pedig talán több lehetőséget kaphatok a bizonyításra. Amikor nem ütközik más meccsel, akkor a közös BEAC-Csata juniorcsapatban is játszunk. Szerintem nagyon fontos, hogy a saját korosztályunkban is szerepeljünk, és ott jó eredményt tudjunk elérni.”