UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2016-10-06 12:17

Legendák a Várkertben

Szombaton ismét sakkozókkal népesül be a Várkert Bazár, akkor rendezik meg ugyanis a tizedik Világsakkfesztivált, melynek színes kínálatában minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő programot.

UP-info Szombaton a Várkert Bazárban rendezik meg a tizedik Világsakkfesztivált, amelynek újdonsága, hogy élő közvetítéssel is bekapcsolódhat a programba, aki személyesen nem tud ott lenni a helyszínen. A fesztivál ötletgazdája és főszervezője minden idők legjobb női sakkozója, a világranglistát 26 éven át vezető Polgár Judit elmondta: az Aquaprofit-Polgár Sakkfesztivál 2007-es indulásakor az volt a cél, hogy minél többen megismerhessék a sportágat, és legyen egy nap, amikor a világon minden sakkot szerető ember osztozik a közös játék élményében.
Világsakkfesztivál
Világsakkfesztivál
„Az induláskor szerettük volna bemutatni a sakk szépségét, ezer arcát a művészetekben, és még marcipán sakkfigurák formájában is” – mondta Polgár Judit, aki kiemelte, hogy a több ezer látogatót vonzó fesztivál mára igazi nemzetközi eseménnyé vált. Mint mondta, nemcsak azért Világsakkfesztivál az elnevezés, mert külföldről is érkeznek vendégek, hanem azért is, mert létrehoztak egy sakktérképet, amelyen látható, hogy a világ több mint nyolcvan országában csatlakoztak az eseményükhöz, amelynek jelmondata: „A sakk összeköt minket.” Rácz Zoltán, a Magyar Sakkszövetség (MSSZ) főtitkára hangsúlyozta, hogy a szervezetnek is fontos a fesztivál, ezért minden eszközzel támogatja. Idén első alkalommal állt az esemény mellé a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., amely három díjat ajánlott fel. Az egész napos sakkfesztivál színes programjában minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő eseményt. Lesz dedikálás Polgár Judittal és Zsófiával, szimultán és generációs versenyek, rövid sakkoktatás Polgár Zsófiával, beszélgetés Vaskuti István olimpiai bajnok kenussal és Kozák Danuta ötszörös olimpiai aranyérmes kajakozóval. A fesztivál keretében második alkalommal megrendezendő Highlander-kupa profi verseny első helyezettje négy és fél millió forint jutalomban részesül. Az egyenes kieséses rendszerű versenyen – innen ered a név is, hiszen ahogy a Hegylakó című filmben, itt is csak egy maradhat – nyolc versenyző küzd meg a fődíjért, köztük a 17 éves nemzetközi nagymester, Gledura Benjámin. Ellenfele a korábbi világbajnok Rusztam Kaszimdzsanov, a világbajnoki döntős Borisz Gelfand, a nyolcszoros magyar bajnok Almási Zoltán, a hatszoros győztes Berkes Ferenc, a női válogatott szövetségi kapitánya, Papp Gábor, valamint Antal Gábor és a női Európa-bajnok Hoang Thanh Trang, a magyar válogatott éltáblása lesz.