UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Sakk

2016-10-18 11:25

Kicsik vébéje

Négy magyar versenyző részvételével rendezik meg az U8-as, U10-es és U12-es sakkvilágbajnokságot a grúziai Batumiban. A szakvezetés két versenyzőtől mindenképpen azt várja, hogy az élmezőnyben végezzen, és még az éremszerzést is elérhetőnek tartja.

Lakner Gábor A Fekete-tenger partján fekvő város rutinos sakkversenyrendezőnek számít, legutóbb két éve látta vendégül a korcsoportos világbajnokság mezőnyét. Az idén a három alsó korosztály képviselői látogatnak Batumiba, köztük négy magyar versenyző. Már maga az utazás is nagy kaland volt: a háromórás, Kutaisziban véget érő repülőút után még kétórányi buszozás várt a fiatalokra és kísérőikre.
Gaál Zsóka Prága 1
Gaál Zsóka Prága 1
„A helyszín nem a legkönnyebben közelíthető meg, de a körülmények kitűnőek lesznek Batumiban. A versenyt az ötcsillagos Sheraton Hotelben rendezik. Az étkezéssel kapcsolatban vannak fenntartásaink, de valahogy azt is megoldjuk” – mondja Varga Péter, a szövetség ifjúsági bizottságának elnöke. A sportvezető négy sakkozó társaságában utazott Grúziába: az U8-as Szadai Dávid, az U10-es Gaál Zsóka, míg az U12-es Juhász Judit, illetve Csíki Endre ül asztalhoz. „Dávid most mutatkozik be világversenyen, nagyon sokat edzett, de igazából sötét lónak mondhatjuk, nem tudjuk, mire számíthatunk tőle – veszi sorra a versenyzőket Varga. – Zsókát talán nem kell bemutatni, világbajnoki ezüstérmesként és Európa-bajnokként érkezik a világbajnokságra, nem véletlenül ő a harmadik kiemelt a korcsoportjában. Juditnak komoly nemzetközi rutinja van, tizedik kiemeltként várja a versenyt. Endre másodszor szerepel világversenyen, de még fiatalnak számít a korcsoportjában.” A mezőny rendkívül népes, Szadai Dávid 137, Gaál Zsóka 111, Juhász Judit 99, míg Csíki Endre 138 sakkozó között bizonyíthat. A szakvezető a két lánytól mindenképpen jó szereplést vár. „Zsóka és Judit az eddigi eredmények és a kiemelés alapján is az élmezőnyben végezhet, akár a dobogóért is versenyben lehet. Endrétől is jó szereplést várok, harmincegyedik kiemeltként az első harmincban zárhat. Bízunk benne, hogy az újonc Dávid is kellemes meglepetést szerez” – latolgatja az esélyeket a szakember. A tizenegy fordulós, svájci rendszerben rendezendő világbajnokság szerdán kezdődik, és október 30-án, vasárnap zárul. A játékosok egyetlen szünnapot kapnak, ugyanakkor fiatal koruk miatt egyik napon sem játszanak dupla fordulót.