UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2016-10-30 18:52

Zsóka a tízben

Az előzetes célkitűzést teljesítve Gaál Zsóka a kilencedik helyen zárt az U10-es lányok között a grúziai Batumiban megrendezett alsó korcsoportos sakkvilágbajnokságon, azzal ő szerepelt a legjobban a négy magyar versenyző közül.

Lakner Gábor Véget ért a grúziai Batumiban az U8-as, U10-es és U12-es sakkvilágbajnokság, amelyen négy magyar versenyző vett részt. Közülük az U10-es Európa-bajnok Gaál Zsóka végzett a legelőkelőbb helyen: kilencedikként zárt a korcsoportjában.
Gaál_Zsóka_Ivanova-600x338
Gaál_Zsóka_Ivanova-600x338
Zsóka végig az élmezőnyben szerepelt, a hatodik és a hetedik forduló után vezette is az U10-es lányok mezőnyét. A hajrában becsúszott három vereség, így végül 7,5 pontot gyűjtött, ami a kilencedik helyet jelentette a száztizenkét fős mezőnyben. A Tapolcai VSE sakkozójának a szereplése igazán nagyszerű, hiszen kilencévesen versenyzett a zömében tízéves ellenfelekkel szemben. Az első négy helyezettből kettőt ráadásul legyőzött, és mindössze egyetlen pont távolságra zárt a dobogósoktól. „Célkitűzés teljesítve, Zsóka kicsiként az első tízben végzett. Kis szerencsével sokkal jobban is sikerülhetett volna. No, sebaj, majd jövőre Brazíliában!” – írta a közösségi oldalán Gaál Renáta, Zsóka édesanyja. Bizony, a következő világbajnokságon már nem Zsóka lesz a kicsi a korcsoportjában... Az U12-es lányok mezőnyében a szintén a Tapolcai VSE színeiben versenyző Juhász Judit a 32. helyen végzett. Mérlege hat győzelem, öt vereség, azzal pedig hat pontot gyűjtött. Judit beragadt a rajtnál, azt követően viszont hetes győzelmi szériával tört előre a külső körön. A hajrá azonban nem a legjobban sikerült, az újabb három verséggel eltávolodott az élmezőnytől. Az U12-es fiúk között Csíki Endre az 56. pozícióban zárt, miután öt győzelmet, két döntetlent és négy vereséget könyvelhetett el. Nagyon szoros volt a mezőny, hiszen ha Endre a hat pontjához még felet hozzá tudott volna tenni, máris a 26. helyre ugorhatott volna előre. Az U8-as fiúk mezőnyében Szadai Dávid újoncként Batumiban szippantott bele a nemzetközi versenyek légkörébe. Négyszer is győzni tudott, kétszer remizett, ötször azonban ő gratulált ellenfelének a parti végén. Az így összegyűjtött öt pont a 91. helyre volt elég a bemutatkozó versenyen.

U8-as, U10-es és U12-es világbajnokság, Batumi U8-as fiúk. 1. Szageldi Kurbandurdijev (Türkmenisztán), 2. Chen Muye (Kína), 3. Farid Orudzsov (Azerbajdzsán)… 91. Szadai Dávid U8-as lányok. 1. Ajsa Zakirova (Kazahsztán), 2. Davaku Unurzul (Mongólia), 3. Haszti Koszravi Mahomedzs (Irán) U10-es fiúk. 1. Ilja Makovejev (Oroszország), 2. Nguyen Hoc Hy (Vietnám), 3. Vidzsadzs Pranav (India) U10-es lányok. 1. Rochelle Wu (Egyesült Államok), 2. Lala Szoradova (Türkmenisztán), 3. Margarita Zvereva (Oroszország)… 9. Gaál Zsóka U12-es fiúk. 1. Nikhil Kumar (Egyesült Államok), 2. Andrew Hong (Egyesült Államok), 3. Rameszbabu Praggnananda (India)… 56. Csíki Endre U12-es lányok. 1. Bibiszára Asszaubajeva (Oroszország), 2. Dehankar Mrudul (India), 3. Deszmuk Divdzsa (India)… 32. Juhász Judit