UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2016-11-12 15:03

Programon innen és túl

Megtartotta szezonnyitó sajtótájékoztatóját a síszövetség. Érthetően Miklós Edit kapta a legnagyobb figyelmet. Mi az alpesi szakág szövetségi kapitányaként az utánpótlást is irányító Stark Mártont a fiatalok felkészüléséről kérdeztük.

Majer Dániel Már megírtuk a napokban, hogy a nem túl bőséges anyagi lehetőségek miatt a két kiemelt alpesi síző olimpiai kvalifikációjának jegyében telik a most indult szezon, az utánpótlásra emiatt valamelyest kevesebb pénz és figyelem jut. A lehetőségek azonban így is jobbak, mint korábban, amit Stark Márton szövetségi kapitány is megerősített.
A szövetségi program jó alternatíva lehet Fotó: bankut.hu
A szövetségi program jó alternatíva lehet Fotó: bankut.hu
A szövetség serdülő és ifjúsági programot is működtet. Előbbi korosztályban tizenhat esztendős korig találunk síelőket, utóbbiban tizennyolc év a korhatár. „A serdülőválogatott keret első erőfelmérője november 25-én és 26-án lesz, a nemzetközi versenyek január végén kezdődnek. Azokon több csoportba osztva indulhatnak a gyerekek, a válogatott keretet tehát annak megfelelően alakítjuk ki, hogy mindegyikbe egy versenyzőt tudjunk nevezni” – mondta Stark Márton. Nincs könnyű dolga, nem minden válogatott fiatal készül ugyanis a szövetség által kialakított programban. „Sajnos, a klubok többsége egyelőre inkább vállalkozásként működik, sokszor nem a szakmaiságot tartják szem előtt, és házon belül döntik el, hogy mely versenyekre küldik el a síelőiket. Átalakulási folyamat zajlik, szeretnénk elérni, hogy a klubokban is a szövetségihez hasonló munka folyjon. Végigmegyünk az általunk kiemelt versenyeken, és szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának a programunkhoz.” Ez természetesen pénzkérdés is, de Stark elmondása szerint jobban járnak azok, akik vállalják a kiadásokat. „Nagyjából százhúsz napos az éves program, a szülőktől pedig érkezik bizonyos önköltség, de a nagy részét a szövetség állja. Akadnak versenyzők, akik szeretnénk, ha csatlakoznának, mert bizonyos szint után egyénileg már nem tudnak fejlődni. Az átmenet a serdülőből az az ifjúságiba pedig nehéz, ha az utolsó serdülőévükben nincsenek a legjobb tizenötben, el is veszhetnek, mert az ifi hatalmas darálónak számít.” „Természetesen jobb lenne, ha a nagy országokhoz hasonlóan minden válogatott költségét teljes mértékben a szövetség állná, mert akkor mi tudnánk kézben tartani a szakmát. Amíg azonban a szülő is fizet, úgy érzi: beleszólhat. Már javult a helyzet, jelenleg ötven-ötven az arány, de még mindig nem tudjuk rászorítani a klubokban edzőket, hogy csatlakozzanak.” Az ifjúsági mezőnyben aztán kezdődik a Stark által „darálónak” titulált, a felnőttekéhez hasonló körforgás. „Ők már a nemzetközi szövetség, a FIS rendszerében versenyeznek, amely jóval bonyolultabb. Folyamatosan frissül a naptár, versenyek kerülnek ki és be szezon közben, időpontokat változtatnak meg. Nagyon nehéz adminisztratív feladat elé állítja ez a szövetséget, és itt is akadnak, akik nem a programban, hanem külön készülnek. Ők ilyenkor jelzik, hogy melyik versenyeken szeretnének indulni. A FIS-viadalokra hat, a juniorversenyekre három, a regionális megmérettetésekre pedig kilenc magyart nevezhetünk. Az aktuális ranglistát nézve haladunk felülről lefelé, úgy dől el, hogy adott eseményen ki indulhat.”
Walter Hubmann Fotó: sporttrainer.ch
Walter Hubmann Fotó: sporttrainer.ch
A Szőllős testvérek, így a lillehammeri ifjúsági olimpián hetedik helyet szerző Barnabás Ausztriában, az ottani iskolai rendszerben készül. „Hármuk közül a legkisebbet, Noát például többször hívtuk, de ők abban a szisztémában hisznek. Szerintem ez csak bizonyos korig működik, és többen mondják, hogy az ausztriai rendszer is leszálló ágban van már, elég megnézni a legutóbbi Világ Kupa-versenyek eredményeit. De ez az ő döntésük, mi igyekszünk folyamatosan növelni a színvonalat, amit a lehetőségeinkhez képest sikerült is megtenni, jóval előbbre tartunk, mint három-négy éve.” Ezt az is jelzi, hogy az ifik felkészítésére Miklós Edit korábbi edzőjét, a szaktekintélynek számító osztrák Walter Hubmannt sikerült felkérni, aki Stark szerint egyébként a Szőllős testvéreknek is tudna segíteni. Emellett a hangsúlyt az erőnléti felkészülésre fektetik, amelyben eddig nagy lemaradásuk volt. Edit erőnléti edzője, Zakariás Zsolt segített szárazedzőket találni a fiataloknak, és a jégkorongszövetséggel együttműködve a hokisok termeit használhatják, amikor nem Ausztriában tréningeznek.