UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2016-11-15 12:36

Hat arany Szlovéniából

Az éremtáblázat élén végzett a magyar ifjúsági- és serdülőválogatott a szlovéniai Slovenj Gradecben megrendezett hagyományos nemzetközi cselgáncsversenyen, a Koroška Openen. A válogatott dzsúdósok hat aranyérmet gyűjtöttek a megméretésen.

Lakner Gábor Három korosztályban több mint ezer versenyző lépett tatamira a szlovéniai Slovenj Gradecben megrendezett hagyományos nemzetközi cselgáncsversenyen, a Koroška Openen. Magyarországot az U18-as és az U16-os korosztályban az ifjúsági- és a serdülőválogatott képviselte, néhány egyéni induló mellett. Az U14-esek között kizárólag klubszínekben indultak a fiatalok.  A válogatott kifejezetten jól szerepelt, hiszen az 54 versenyző hat arany-, öt ezüst- és nyolc bronzérmet nyert, s ezzel a küldöttség az éremtáblázat élén végzett.
Sipőcz Richárd Vantaa
Sipőcz Richárd Vantaa
Az U18-as korosztályban a lányok között Őzbas Szofi győzött az 52 kg-os súlycsoportban, amelyben a magyarok kibérelték a dobogót. Az újpesti színekben versenyző Kármán Andrea lett a második, míg Kopasz Fanni harmadikként zárt. A fiúk mezőnyében 50 kg-ban Feczkó Csanád, 81 kg-ban Tóth Benedek, míg +90 kg-ban az Európa-bajnokhoz méltóan versenyző Sipőcz Richárd állhatott a dobogó legfelső fokára. Feczkó Csanád és Sipőcz Richárd viszonylag kis létszámú, tizenhat, illetve tizenegy fős mezőnyben végzett az élen, ugyanakkor Tóth Benedek harminchét riválist utasított maga mögé. Gergácz Enikő (70 kg) ezüstérmes lett, míg Ábrahám Titanilla (48 kg), Vida András (55 kg) és Gőz Roland (81 kg) harmadikként zárt. Az U16-os dzsudokák között egy-egy fiú- és leányversenyző tudott diadalmaskodni. Kiss Virág 40 kg-ban bizonyult a legjobbnak, 55 kg-ban pedig Máthé Bence győzött. Rajtuk kívül többen is döntőbe jutottak, de Gecsei Dorottyának (52 kg), Farkas Szilviának (+70 kg), Andrási Mártonnak (42 kg) és Gombás Bálintnak (46 kg) is meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Katzenmayer Kira (57 kg), Andrási Gellért (46 kg), Szegedi Dániel (50 kg) és Horváth Bence (60 kg) bronzérme teszi teljessé a válogatott éremgyűjteményt, mellettük a BHSE színeiben versenyző Bajcsev Tamás végzett a harmadik helyen. A legfiatalabbak között, U14-ben két magyar aranyéremnek örülhettünk, 63 kg-ban Rickert Zsófi (Samurai JC), míg 66 kg-ban Demeter Marcel (BHSE) tudott győzni. Három ezüstérem is született: 57 kg-ban Vít Lili (BHSE), 34 kg-ban Herczeg Zsombor (Nagykanizsai JK), 60 kg-ban Sebestyén András (Vasas) lett második. Az eredménysort a 34 kg-ban induló Plank Attila (Ledényi JI), a 42 kg-ban versenyző Lengyel Miksa (Samurai JC) és az 55 kg-os Demeter Bendegúz (BHSE) bronzérme teszi teljessé.