UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2016-11-15 17:36

Janka, négyszer

Eredményesen szerepelt a magyar szinkronúszó-válogatott a Szlovákiában rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén: Dávid Janka kötelezőben és egyéniben, Takács Angélával párosban és csapatban is diadalmaskodott, azaz négy aranyérem és párosban még egy harmadik hely fűződik a nevéhez.

UP-info Jól sikerült a magyar szinkronúszóknak a hétvégén Szlovákiában rendezett Olimpiai Reménységek Versenye (azon viadalok egyike ez, amelyen a válogatott érdekeire hivatkozva nem indulhatnak hazai klubok), hiszen a 13-15 évesek jelentette, azaz utánpótlás-kategóriában szinte taroltak a magyarok.
szinkron
szinkron
A viadalon tíz országból (Szlovákia, Oroszország, Fehéroroszország, Csehország, Ausztria, Bulgária, Lengyelország, Norvégia, Örményország, Magyarország) érkeztek versenyzők, így népes mezőnyben szerepeltek a magyarok. Dávid Janka igencsak eredményes napokat tudhat maga mögött, hiszen fölényesen nyerte meg a száz versenyzőt felvonultató kötelező versenyszámot. Ugyanitt Gerstenkorn Mira negyedik, Ábrahám Jázmin nyolcadik, Takács Angéla tizedik, Apáthy Anna 11., Gács Boglárka 16., Farkas Linda 21., Kleinhappel Réka 23., Sass Brigitta 41. lett. Dávid Janka a kűrben sem adta alább, ott 19 riválisát utasította maga mögé. Párosban Takács Angélával szállt vízbe, s nem szakította meg az „aranyos” sormintát. A duók között a Gerstenkorn Mira, Ábrahám Jázmin alkotta kettős a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A csapat hozta a negyedik aranyérmet: a Dávid Janka, Takács Angéla, Gerstenkorn Mira, Ábrahám Jázmin, Gács Boglárka, Apáthy Anna, Kleinhappel Réka, Farkas Linda, Sass Brigitta alkotta társaság több mint öt ponttal előzte meg az egyik szlovák klubcsapatot. A magyar utánpótlás-válogatott legközelebb Prágában, a Christmas Prize elnevezésű nemzetközi viadalon szerepel. Az Olimpiai Reménységek versenyének eredményét ITT éri el.