UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2016-11-19 12:37

Visszalépés, előrelépés

Nem akart kockáztatni a 18 éves Gálfi Dalma, aki kisebb sérülése miatt visszalépett a Tojotában zajló 50 ezer dollár összdíjazású felnőttverseny elődöntőjétől. Mexikóban, juniorviadalon Piros Zsombor jutott négy közé.

reb Sikeres és fárasztó három hetet tudhat maga mögött Gálfi Dalma (18), aki előbb kínai 25 ezer dolláros felnőttversenyt nyert, majd Japánban, Tokióban játszott finálét 100 ezres tenisztornán, hogy aztán ugyancsak Japánban, Tojotában lépjen pályára.
galfi_dalma
galfi_dalma
Az elődöntőig nem akadt problémája, közvetlenül a mérkőzés előtt azonban jobban fájt a lába, mint korábban, emiatt inkább nem vállalt a mérkőzést a fehérorosz Arina Szabalenka ellen. „A múlt héten a bal lábamat húztam meg, és bár tudtam, hogy nincs minden rendben, komolyabb gondom sem volt vele – felelte érdeklődésünkre Dalma. – Ami nagyobb baj, hogy a bemelegítés alatt érezni kezdtem a jobb közelítőmet is, ezért az edzőmmel együtt úgy döntöttünk, hogy nem szabad komolyabb sérülést megkockáztatni, s inkább visszaléptem. Dacára ennek abszolút elégedett vagyok a Távol-Keleten töltött három héttel, hiszen a cél az volt, hogy kivívjam az Australian Open selejtezőjében való indulás lehetőségét, és ez sikerült. Szép élményekkel utazom haza!” Irány tehát Magyarország, a regenerálódás jegyében itthon tölt néhány napot, aztán pedig készül a december eleji dubaji 100 ezer dolláros versenyre. Gálfi Dalma szereplésével párhuzamosan Mexikóra is figyelhettünk, a héten ott rendezik a junior Grand Slam-versenyekkel azonos, A kategóriájú viadalt. Az Abierto Juvenil Mexicanón Fodor Csilla és Piros Zsombor képviselte a magyar színeket. Fodor egyesben és párosban is az első körben búcsúzott, s Pirosnak sem termett sok babér a duók között, nem nyert meccset. Egyesben azonban játszmaveszteség nélkül, sorrendben két amerikai, egy kolumbiai, majd újabb amerikai legyőzésével menetelt az elődöntőbe. A magyar fiút a 11. helyen emelték ki, a fináléba jutásért pedig a legerősebb ellenfél, az első helyen rangsorolt szerb Miomi Kecsmanovics vár rá.