UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2016-11-20 12:08

Háromból semmi

Mindhárom magyar versenyző vereséget szenvedett a Szentpéterváron zajló ifjúsági ökölvívó világbajnokság harmadik napján, ráadásul a pontozóbírók 5-0-ra látták jobbnak ellenfelüket.

L. G. A Szentpéterváron zajló ifjúsági ökölvívó világbajnokság harmadik napján újabb három magyar versenyző lépett a kötelek közé. 49 kg-ban Virbán Gábor, 52 kg-ban Szaka István, 56 kg-ban pedig Mislai Kristóf a tizenhat közé jutásért mutatkozott be a kontinensviadalon. szentpetervarSzereplésük azonban korán véget, egyikük sem tudott csatlakozni az előző napon győztes Kozák Lászlóhoz, ráadásul mindhárman 5-0-ra kaptak ki a pontozóbírók döntése alapján. A pontszámok alapján Virbán Gábor vívta a legszorosabb mérkőzést a hazai színekben induló Vologya Mnacakanyan ellen, két bíró csak 29-28-ra látta jobbnak ellenfelét, a többiek 30-27-re adták az összecsapást. Szaka István az üzbég Otabek Kolmatov ellen lépett szorítóba, és bár az Ismail Nagy nevű egyiptomi bíró szoros küzdelmet látott – talán a név miatt is írt a pontozólapra 29-28-at – a többiek nagyobb különbséggel hozták ki győztesnek az üzbéget, az olasz Maria Rizzardo ráadásul 30-26-ra. Mislai Kristófnak is posztszovjet ország ökölvívója jutott, jelesül a kirgiz Ramazan Szurancsijev. Egyedül a román bíró látott szoros mérkőzést (29-28), a kanadai 29-27-et, míg a kubai 30-27-et adott, ketten pedig 30-26-ra értékelték az összecsapást. A nem túl jól sikerült szombati nap után vasárnap egyetlen magyar versenyzőért szoríthatunk, a 75 kg-os súlycsoportban Árpád Viktor a tizenhat közé jutásért mérkőzik meg a lett Alekszejs Aboltinsszal.