UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2016-11-27 16:44

Fiatalításban az élen

Az elmúlt idényben a PLER-Budapest kiesett a férfi kézilabda NB I-ből, így nem maradt fővárosi együttes az élvonalban. Az utánpótlás-nevelésre közismerten hangsúlyt fektető klub felnőtt vezetőedzőjével és utánpótlás-igazgatójával beszélgettünk arról, hogy ez milyen hatással lesz a fiatalokra.

Majer DánielJelenleg nincs budapesti csapat a férfi kézilabda NB I-ben. Hírmondóként már tavaly is csak a PLER-Budapest maradt, az idei évadra azonban ők is kiestek. A klubban azonban nem aggódnak, minél hamarabb szeretnének visszajutni, arra pedig a kiváló utánpótlásuk lehet a biztosíték.
A fiataloké a jövő a PLER-ben Fotó: plerbudapest.hu
A fiataloké a jövő a PLER-ben Fotó: plerbudapest.hu
A PLER-ben jelenleg 130-140 gyerek kézilabdázik, három csarnokban folynak az edzések, iskolai kézicsapat is működik; a klub utánpótlása továbbra is az élen jár. A felnőttegyüttes azonban az idén már nem tagja a férfi NB I-nek... „Úgy gondolom, ez csak a legidősebb korosztályokban érezteti a hatását, az ott játszók ugyanis most csak a másodosztályban tudják megmutatni magukat a felnőttmezőnyben. Híresek voltunk arról, hogy tizennyolc-tizenkilenc éves fiatalokat is bátran bedobtunk, ők pedig bizonyítottak” – mondta Hutvágner István utánpótlás-igazgató. Az egyesület U8-tól kezdve az összes korosztályban indít csapatot, a Kassai Utcai Általános Iskola jelenti a fő bázisát, de két-három kilométeres körzetből máshonnan is jönnek gyerekek. Hutvágner szerint nem változtat semmin az, hogy a felnőttcsapat a másodosztályban szerepel, a szakmai stáb továbbra is kiváló, a fiatalok kötődnek a klubhoz, csak ezentúl nem az élvonalban mutatkozhatnak be. De természetesen mindenki azon van, hogy ez minél rövidebb ideig legyen így. „Két-három éven belül tartom reálisnak a visszajutást. A mostani csapatunk nagyon fiatal, a legidősebb mezőnyjátékosunk huszonkét éves, ennyi időre pedig szerintem szükségük lesz a játékosoknak ahhoz, hogy megszerezzék azt a tapasztalatot, amellyel az élvonalban is megállják a helyüket” – mondta már Kovács Mihály, a felnőttcsapat tavaly még az utánpótlásban dolgozó edzője. Azt is hozzátette, hogy a klub költségvetése meghatározó: az utóbbi években ugyanis sorra elvesztette azokat az idősebb kulcsembereket, akik az eredményesség zálogai voltak. A szakemberek szerint Budapestnek semmiképpen sem tesz jót, hogy nem képviseli magát az első osztályban. „Az én időmben tíz NB I-es klub volt Budapesten. Utána sokáig mi voltunk az egyetlenek, most pedig egy sincs. Nem tudom megmondani, mi ennek az oka, mindenesetre ekkora város elbírna több élvonalbeli csapatot, igény mindenesetre lenne rá. Az utánpótláscsapatok viszont erősek, a Honvéd, a Ferencváros, a PLER évek óta az elitben van, csak a fiatalokat elcsábítják a jobb feltételeket biztosító vidéki csapatok” – mondta Hutvágner. „Sok sportág közül válogathatnak a fővárosban, valamint szerintem nincs lokálpatriotizmus. A vidéki bázisok jobban meg tudják tartani a tehetséges fiataljaikat, amellett, hogy többet is tudnak erre áldozni. A mi költségvetésünk szerény. Nekünk a saját utánpótlásunkból kell építkezni, és szeretnénk a továbbiakban is saját nevelésű játékosokkal megtölteni az első csapatot. Régebben tudtunk vidéki gyerekeket is magunkhoz csábítani mert vonzó volt, hogy NB I-ben szerepel a csapat, most inkább a Pest környéki srácok jönnek, de a fővárosi utánpótlásműhelyek is sokszor hozzánk irányítják az ígéretes gyerekeket mert tudják, hogy fanatikus, felkészült edzőink vannak, akik szeretik és értik, amit csinálnak” – mondta Kovács.