UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2016-12-07 17:26

Korosztályváltás előtt

Mától zajlik a felnőtt ökölvívók országos bajnokság, amelyen több ifjúsági bokszoló is részt vesz, mintegy ráhangolódásként a következő évre. 2017-től ugyanis a szabályváltozások miatt a 18 évesnél idősebbek a felnőttek között folytatja.

Majer Dániel Ifj. Balzsay Károly volt szerdán az M4 Sport reggeli műsorának vendége. A szövetségi kapitány a kezdődő felnőtt országos bajnokságról – amelyen több ifjúsági válogatott öklöző is szorítóba lép – valamint az utánpótlás korosztályok jövőjéről beszélt.
A felnőtt ökölvívó ob helyszíne
A felnőtt ökölvívó ob helyszíne
Az év utolsó utánpótláskorú ökölvívókat is érintő eseménye a nyolc év után ismét a fővárosban, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezendő felnőtt országos bajnokság lesz, amelyen az ifjúsági válogatottak kilencven százaléka is elindul. A magyarázat: jövő évtől már ők is a felnőttek között lépnek majd ringbe, mivel a nemzetközi szövetség tizenkilencről tizennyolc évre csökkenti az ifjúságiak felső korhatárát. „A fiatalok előretörését, dominanciáját várom, valamint azt, hogy megmutatják a rutinosabb, tapasztaltabb felnőttek között, mire képesek” – mondta ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy száztíznél is több indulóval számol  az országos bajnokságon. Arról is beszélt, hogy a korcsoportváltás nemcsak az ifiket, hanem minden korosztályt érint, amire nekik is fel kell készülniük: a serdülők alsó korhatára tizenkét évre csökken, a jelenlegi rendszer szerint viszont csak tizenhárom éves korban kaphatják meg a versenyzéshez szükséges sportorvosi igazolást. A változások hivatalossá majd az AIBA december 20-i kongresszusán válnak. Balzsay kapitányi kinevezése óta igyekszik távlatokban gondolkodni. A jelenlegi ifjúságiakat a 2020-as, az alattuk levő korosztályokat pedig a 2024-es olimpiára felkészíteni. „Úgy gondolom, jó merítési lehetőséget kínál a jelenlegi utánpótlásbázis, a serdülők és a juniorok is szállították az eredményeket az idén. A legfőbb feladat őket megtartani a sportágban a négy, de leginkább a nyolc év múlva következő olimpiára.”
Ifj. Balzsay Károly az M4 Sport reggeli műsorában Fotó: M4 Sport
Ifj. Balzsay Károly az M4 Sport reggeli műsorában Fotó: M4 Sport
A kérdésre, hogy az ifjúsági világbajnokságról mindössze négy győzelemmel és egy ötödik hellyel hazatérő fiatalok mire lesznek képesek a felnőtt ob-n, be tudják-e bizonyítani, hogy jövőre ott a helyük a világversenyeken, Balzsay így felelt: „Szerintem több súlycsoportban is ezek közül a srácok közül kerül ki a végső győztes. Mióta velük dolgozom, minden nap igyekszem elmondani, hogy nehéz lesz, fájni fog, a profizmus pedig nem arról szól, hogy színes lámpák alatt félmeztelenül szaladgálunk, hanem a felfogásról és a tudatos hozzáállásról. Úgy érzem, az utóbbi hetekben előbbre léptünk e téren, kezdik megérteni a lényeget. Jó néhányan az akadémiai rendszerben készülnek napi két edzéssel, aminek köszönhetően egy-két év alatt felnőhetnek a nemzetközi színvonalhoz.” A 2020-as tokiói olimpia hamarabb eljön, mint gondolnánk, a szövetségi kapitánynak pedig határozott célkitűzései vannak. „Azzal lennék elégedett, ha négy-öt fiú és legalább egy lány kvalifikálna és egy-két éremmel térnénk haza.” A szövetség döntése értelmében a mindenkori felnőtt országos bajnokság döntőinek napja mostantól a magyar ökölvívás napja lesz. Az idei finálékat szombaton 17 órától rendezik.