UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2016-12-09 21:04

Ramóna a japán ágán

Az idei juniorvébé-győztes, japán Maju Mukaidával került azonos ágra Galambos Ramóna a nem olimpiai súlycsoportok holnap kezdődő budapesti felnőtt-világbajnokságán. Ő az egyetlen magyar utánpótláskorú szereplő az összesen hat kategóriában sorra kerülő versenyen.

  Szekeres István A BOK-, korábban Syma-csarnok három szőnyegén két nap alatt rendezik meg a nem olimpiai súlycsoportok világbajnokságát. A magyar utánpótláskorú versenyzőket a női birkózás 55 kg-os súlycsoportjában a szigetvári Galambos Ramóna képviseli. A pénteken délután lezajlott sorsoláson a 17 szereplő közül Ramónának a 6-os sorszám jutott, így a nyolcaddöntőben kezd szombaton reggel. Mégpedig Elena Jakimcsuk ellen, aki tagja volt a csapat Eb-n hatodik helyen végzett bolgár válogatottnak, maradandót azonban eddig nem alkotott a szőnyegen. A nők versenye, 10 órától, mindvégig a C szőnyegen zajlik, Ramóna a negyedik párban lép szőnyegre a bolgár ellen; amúgy valamennyi mérkőzés látható a világszövetség honlapján.
Támadásban a Maju Mukaida
Támadásban a Maju Mukaida
A negyeddöntőbe két nehéz ellenfél, a japán Maju Mukaida és az amerikai Sarah Hildebrandt összecsapásának a győztese érkezik. A 23 éves amerikai már kétszeres pánamerikai felnőttbajnok. Maju Mukaida pedig a női birkózásban egyeduralkodó Japán egyik legtehetségesebb fiatalja. Kétszeres kadet-világbajnok, nyert ifjúsági olimpiát, az idei juniorvébé aranyérmese. Ramóna az utóbbi versenyen, a franciaországi Mâconban bronzéremmel búcsúzott a junior-korosztálytól. Az elődöntőben a kazah Marina Szednyeva győzte le, máig vitatott mérkőzésen, 8-6-ra. A döntőben ugyanezt a Szednyevát a japán lány 11-0-ra, gyakorlatilag lemosta a szőnyegről. A papírforma szerint Mukaida nyeri az amerikai elleni rangadót, és ő lehet Ramóna következő ellenfele. Az eddigi eredményei alapján persze ő látszik esélyesebbnek, de várjuk ki a végét! A rosszabbik forgatókönyv szerint nyer a japán lány. A döntőbe jutásért francia, ukrán, kazah vagy lengyel vetélytárssal néz szembe. A négyesből az elődöntőre az ukrán Tetjana Kit a legesélyesebb, aki az idén megnyerte az U23-as Eb-t, ezüstérmes volt a felnőtt Eb-n, 2015-ben pedig a világbajnokságon nyert bronzot. De akár a lengyel Roksana Zasina is a négy közé érkezhet; ő Ramónával együtt állt az idei felnőtt Eb dobogójának a harmadik fokán. Ha Mukaida döntőbe jut, Ramóna a vigaszágon folytathatja. Elsőként az amerikai Hildebrandttal találkozik, majd pedig azzal a versenyzővel – az esélyek szerint az ukrán Kittel – birkózik a bronzért, akit a japán az elődöntőben legyőz. Az előzetes kalkuláció azonnal érvényét veszti, ha Ramóna legyőzi a japánt. Akkor új történet kezdődik. És miért is ne kezdődne?... Abban az esetben képbe kerül az orosz Irina Ologonova, az idei felnőtt Eb aranyérmese, aki a másik ág esélyese. A felnőtt Eb első mérkőzésén szoros küzdelemben, két levitellel, 4-0-ra nyert Ramóna ellen. Most kéne visszavágni.