UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2017-01-08 21:47

Egy harmadot bírtunk

A Szlovákia elleni 4-0-s vereséggel kezdte a magyar válogatott a budapesti U18-as divízió I/A csoportos világbajnokságot. Csak az első harmadot állta a csapat kapott gól nélkül, de ez a vereség vállalható.

STJ Az osztrák és a francia válogatott összecsapásával vasárnap délben elkezdődött a budai Tüskecsarnokban a leány U18-as divízió I/A csoportos jégkorong-világbajnokság. A nyitó összecsapás Ausztria 2-1-es győzelmét hozta, majd szintén egygólos, 3-2-es győzelmet arattak a norvégok is a németek ellen. A nap zárásaként a magyar és a szlovák válogatott lépett jégre. A két együttes tavaly, a miskolci vb-n is az első körben találkozott, s azt a meccset a szlovákok nyerték meg 5-0-ra. Decemberben, a puhói felkészülési tornán pedig 9-1-es csapást mértek a mieinkre. Up,u18kiseretA bemutatáskor a KMH U8-as és U10-es leány játékosai kísérték be a pályára a magyar hokisokat. A meccset egy páros kiállítás vezette fel, a négy-a-négy elleni játék során a csapatkapitány Mayer Fruzsina bal alsó sarokra tartó lövése volt az első érdemi esemény, de a szlovák kapus, Adriana Stofanková biztosan védett. A két együttes inkább a mezőnyben gyűrte egymást, lövőhelyzet ritkán adódott. A harmad 13. percében emberfórba kerültek a mieink, ám nem sikerült kihasználniuk az előnyt. Viszont a lányok meglehetősen nagyvonalúan megajándékozták a szlovákokat egy emberfórral, mert a megengedettnél eggyel többen voltak a jégen. S Peter Kudelka csapatának három veszélyes kísérlete is akadt létszámfölényben; másodjára a kapus Horváth Vanessa fejvédőjén csattant a korong. A harmad hajrájára beszorult saját kapuja elé a magyar együttes, ám szerencsére sikerült kapott gól nélkül kihúzni az első játékrészt. Mindenesetre a 13:4-es szlovák kapura lövési fölény jelezte, bravúr kell(ene) a sikeres vb-kezdéshez. A második felvonást is szlovák lövés, Nikola Rumanova kísérlete indította. Noha mindkét válogatottból öt-öt mezőnyjátékos volt a pályán, úgy tűnt, mintha a szlovákok folyamatosan emberelőnyben jégkorongoznának. Továbbra is főszerep hárult tehát Horváth Vanessára, és a KMH Budapest 17 esztendős kapusára nem is lehetett panasz. Aztán amikor tényleg emberhátrányba kerültünk, Páterka Lilla lopott ügyesen korongot, csak gáncsolással tudták megállítani, s így oda lett a szlovák fór. De nem sokáig, mert a szigorú kínai vezető bíró Odnoga Lottit is a büntetőpadra száműzte, s ezt már nem tudtuk megúszni. A kék vonalról Tatiana Istocyová lőtt, a kapu előtt birkózókon talán irányt változtatott a korong, mindenesetre behullott a bal alsó sarokba, s ezzel Szlovákia megszerezte a vezetést. A 31. percben Viktoria Maskáľová találta telibe a keresztvasat. Egy-egy ellencsapást ugyan a piros mezes magyarok is vezettek, de a döntő pillanatokban mindig becsúszott egy hiba. A szlovákok ellenben kíméletlenül megbüntették a mi védelmi bakinkat: a 33. percben egy korongeladás után Viktoria Maskáľová lőtte ki a jobb felső sarkot. S 34 másodperccel később jött a harmadik csapás, Patricia Agostonová próbálkozása nyomán átcsúszott a pakk Horváth Vanessa alatt. Buzás Norbert szövetségi edző ekkor időt kért, s ha érdemi fordulat nem is következett be, legalább a szlovák hengert sikerült megállítani. Ám 40 perc után így is 28:8 volt a kapura lövési arány – oda... A harmadik felvonás fölöttébb rosszul kezdődött, 1 perc 11 másodperc elteltével ugyanis újabb gólt kaptunk. Nikola Rumanová lövését még sikerült blokkolni, ám a pakk az őrizetlenül felejtett Lucia Haluškovához pattant, akinek már ujjgyakorlat volt a kapuba találni. Aztán Alexandra Čorňáková fejelte le – némi rásegítéssel... – a palánkot, ez azonban a meglehetősen sajátos felfogásban sípoló kínai játékvezetőnek még belefért. A szlovákok nem váltottak alacsonyabb fordulatszámra, már a magyar kapu előtt letámadták a mieinket, így gyakorta azért folyt a küzdelem, hogy sikerüljön kijuttatni a korongot a saját harmadból. Amikor aztán kiszabadultunk, sőt helyzet is kialakult, sajnos nem akadt, aki a lehetőséget gólra váltotta volna (pedig az amúgy gólérzékeny Páterka Lilla előtt például üresen tátongott a szlovák kapu jobb alsó sarka). Azért a kapura lövési arányt végül sikerült 36:19-re kozmetikázni. A 0-4 vállalható vereség a nyilvánvalóan képzettebb és jobb erőkből álló Szlovákia ellen. Ahhoz azonban, hogy a fő célt, a bennmaradást sikerüljön elérni, a támadójátékon és a helyzetkihasználáson okvetlenül javítani kell. Például már hétfő este, a németek ellen.

LEÁNY U18-AS DIVÍZIÓ I/A CSOPORTOS VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST Magyarország–Szlovákia 0-4 (0-0, 0-3, 0-1) Tüskecsarnok, vezette: Liu Csun-hua (kínai), Baiba Dzene (lett), Loise Lybak Larsen (dán) Magyarország: Horváth V.– Fodor, Mayer, Szick, Páterka, Váradi; Odnoga, Gaitz, Szamosfalvi, Puskás, Horváth D.; Szűcs, Faggyas, Sőléd, Cselényi, Horváth I.; Preisinger, Fecske M., Sándor-Székely Gólok: 27:54: T. Istocyová (Kosarcká), emberelőny, 0-1. 32:42: Maskáľová (L. Istocyova) 0-2. 33:17: Agostonova 0-3. 41:11: Haluškova (Rumanová) 0-4 A magyarok vb-programja (minden meccs 19 órakor kezdődik) Magyarország–Szlovákia 0-4 Január 9., hétfő: Németország–Magyarország Január 11., szerda: Franciaország–Magyarország Január 12., csütörtök: Norvégia–Magyarország Január 14., szombat: Magyarország–Ausztria