UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2017-01-24 17:45

Tessék választani!

Január 28-án a káposztásmegyeri Jégpalotában rendezik meg az idei téli sportágválasztót. A hétórás rendezvényen számos sportággal, köztük sokak számára vélhetően újdonságot jelentőkkel is megismerkedhetnek az érdeklődők, sőt ki is próbálhatják azokat. Fiatal sportolókkal is lehet majd találkozni, a szerencsések pedig nem távoznak üres kézzel az eseményről.

UP-info Ezúttal Káposztásmegyeren választhatnak maguknak téli sportot az érdeklődők, január 28-án ugyanis a Jégpalotában rendezik meg a jeges-havas sportágak szokásos felvonulását. A program délelőtt tíz órától egészen délután ötig tart majd. teli-sportagvalaszto-2017A Jégpalota a hazai korcsolyaélet egyik központja, a jégkorongozók mellett a műkorcsolyázók és jégtáncosok is rendszeresen megfordulnak a létesítményben. Szombat délután azonban a látogatóké lesz a főszerep, akik az említett sportágak mellett a gyorskorcsolyával, valamint annak Magyarországon egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rövid pályás változatával is megismerkedhetnek. De bemutatkoznak a szinkronkorcsolyázók is, akárcsak a curling, a bob, a bandy, a jég-korfball, a jégvitorlázás és a szánkó képviselői. Azoknak, akik a jég helyett inkább a havat kedvelik, a jégpálya épületéből kilépve elég lesz a csarnok melletti területre átsétálniuk, ahol a síelést és a snowboardozást is kipróbálhatják, de akár sífuthatnak vagy a biatlonosokkal lőhetnek is. Emellett megismerkedhetnek az olyan, kisebb nyilvánosságot kapó sportágakkal is, mint az asztali curling, az asztali hoki, a snowshredder, az airboard vagy a snowscooter. Az állatbarátok a kutyás sportágak kínálatából csemegézhetnek, az ismertebb kutyaszánhajtás mellett a canicross (kutyás futás), a bikejöring (kutyás terepkerékpározás) és a dog scooter (kutyás tereprollerezés) is terítéken lesz. Az egyes sportágakban nemcsak próbára tehetik magukat a fiatalok (vagy akár az idősebbek is), de szakképzett edzők segítségével képességfelmérésen is részt vehetnek, ami – a sportolói bemutatók mellett – ugyancsak segíthet a sportágválasztásban. Az eseményt támogató Magyar Olimpiai Bizottság, Decathlon, Renault Budapest és Merkapt Zrt. játékkal is készül a rendezvényre. Az ajándéksorsolásnak köszönhetően értékes nyereményekkel térhetnek majd haza a szerencsés látogatók. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a www.telisportagvalaszto.hu oldalon lehet.

Helyszín: Jégpalota (Budapest, IV., Homoktövis u. 1.) Időpont: 2017. január 28. (szombat) 10-17 óráig