UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2017-01-29 15:54

A legfiatalabb két keréken

Huszonkét évet töltött el a gyorsasági-motoros világbajnokságon, ezalatt rekordszámú, 328 versenyen vett részt, amelyből 29-et megnyert. Az olasz Loris Capirossi ma már a sorozat versenyirányításában tölt be fontos pozíciót, 27 évvel ezelőtt azonban még javában motorozott. Vasárnapi retrórovatunkban az 1990-es debütáló idényére tekintünk vissza, amikor is ő lett a sportág történetének legfiatalabb világbajnoka.

Majer Dániel Loris Capirossi neve ismerősen cseng a motorsport-kedvelőknek, rekordhosszúságú, huszonkét évet felölelő világbajnoki pályafutása alatt rengetegen látták motorozni. Tizenhét évesen szó szerint berobbant az élvonalba, első idényében mindjárt világbajnok lett, jóllehet, meglehetősen vitatott körülmények között.
A fiatal Capirossi Forrás: on-bike.it
A fiatal Capirossi Forrás: on-bike.it
Loris Capirossi, avagy becenevén Capirex 1973. április 4-én született a Bologna megyei Castel San Pietro Termében. A húszezer lakosú település alig több mint tíz kilométerre található a híres imolai versenypályától, a kis Loris sorsa tehát, mondhatni, előre meg volt írva. Különleges tehetsége igen korán megmutatkozott, már négyévesen is a motorbeállítás művészének tartották. Ennek megfelelően meglehetősen gyorsan lépkedett fel a ranglétrán. Tizenhat évesen az olasz 125 köbcentiméteres bajnokságban és az Európa-bajnokságon is megcsillogtatta tudását, utóbbiban négy futamgyőzelmet szerzett. Remek teljesítményének köszönhetően 1990-ben, még tizenhetedik születésnapja előtt bemutatkozhatott a gyorsaságimotoros-világbajnokságon. Mondanunk sem kell, egyáltalán nem számoltak vele a végső győzelemre esélyes versenyzők között. A szezonnyitó Japán Nagydíjon azonban egyből jelezte: tanulóév ide vagy oda, nem csak turistáskodni jött. Kezdésként elért hatodik helyét a második futamon hetedik pozíció követte, majd a szezon harmadik állomásán, az olaszországi Misanóban rendezett Nemzetek Nagydíján első dobogós helyezését is megszerezte, harmadikként végzett. Ettől kezdve az idény kilencedik megméretéséig – hollandiai bukását kivéve – le sem szállt a pódiumról, Németországban ismét harmadik, Ausztriában, Jugoszláviában és Belgiumban pedig második lett. A kilencedik versenyen, Franciaországban becsúszott ugyan egy rossznak semmiképp nem mondható negyedik hely, a tizedik állomáson azonban rögtön korrigált és megszerezte pályafutása első világbajnoki futamgyőzelmét, előlépve a bajnoki cím várományosai közé.

Vasárnapi retrórovatunkban egy-egy, sportága szabályai szerint utánpótlás korú sportoló felnőttek között elért, kiugró teljesítményét idézzük fel. Ez az egyetlen rendezőelv, külföldi és hazai sportoló egyaránt szerepel a sorozatban.

Legfőbb vetélytársának a nála 16 évvel idősebb holland Hans Spaan bizonyult, aki az 1990-es évben már tizenegyedik szezonját taposta a vb-mezőnyben. A tizenegyedik és tizenkettedik futamot megnyerte, utóbbit követően pedig már öt sikernél tartott Capirossi egyével szemben, az olasztól így meglehetősen távol került a világbajnoki trófea. Az ezt követő Magyar Nagydíjat azonban megnyerte, életben tartva matematikai esélyét a címre. Az utolsó, ausztrál futam előtt ezzel együtt nem ő számított a legfőbb esélyesnek. „Nem hiszem, hogy sokan gondolták volna a mindent eldöntő versenyt megelőzően, hogy sikerül megnyernem a világbajnokságot. Én legalábbis biztosan nem, egyszerűen túl nagy volt a lemaradásom. A futamot megelőző éjszaka alig tudtam aludni, folyamatosan a másnapi versenyen járt az eszem” – emlékezett vissza évekkel később Capirex. Végül nyerni tudott, győzelmét azonban beárnyékolta csapattársa, az akkor már kétszeres világbajnok Fausto Gresini és a mezőny két másik olasz versenyzője, Casanova és Romboni pályán tanúsított viselkedése. Az itáliai kontingens nem követett el ugyan szabálytalanságot, sokan azonban meglehetősen sportszerűtlennek vélték, ahogy méhrajként körülzsongták a második helyen motorozó Spaant, oda-vissza előzgetve a hollandot a futam nagy részében, egérutat biztosítva ezzel az élen haladó Capirossinak. Gresini még egy jobbegyenest is kapott a verseny alatt (!) a feldühödött Spaantól. Az ominózus ütés, 5-ös rajtszámmal Gresini, 2-essel Spaan: A közjáték mit sem zavarta az élen haladó olaszt, aki magabiztosan motorozott be a célba, hogy 17 évesen és 165 naposan minden idők legfiatalabb világbajnoka legyen. Rekordját azóta sem döntötte meg senki, második szezonjában ráadásul – immár tiszta körülmények között – megvédte címét, 18 éves korára tehát kétszeres vb elsőnek mondhatta magát. Értelemszerűen ez sem sikerült azóta senkinek. Pályafutását 2011-ben, háromszoros világbajnokként, a motorversenyzés királykategóriájának számító MotoGP-ben fejezte be, de előtte, 2007-ben még azért felállított egy újabb rekordot: Japánban szerzett első helyével ő lett az a motoros, akinek a pályafutásában a legtöbb idő (17 év 70 nap) telt el első és utolsó győzelme között. Sorozatunk korábbi részei: Tara Lipinski Marjorie Gestring Lőrincz Tamás Nadia Comăneci Egerszegi Krisztina Boris Becker Gyurta Dániel Szeles Mónika