UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2017-02-03 18:29

Andorrai éremeső

Kiemelkedően sikeres szezonkezdeten van túl az magyar alpesisí-serdülőválogatott, miután kilenc éremmel, közte öt arannyal tért haza a korosztály egyik legrangosabb versenyéről, az Andorrában megrendezett Borrufa-kupáról. Magyar csapat soha nem szerepelt még ilyen eredményesen nemzetközi megméretésen.

UP-info Jó úton jár a szövetség serdülőknek indított programja, ezt bizonyítja a korosztály egyik legrangosabb versenye is, amelyen korábban nem tapasztalt sikerek születtek. Jóllehet, azokat nem csak a programban készülő sízők szállították, az U16-os mezőnyben bizonyító Tausz András révén az egyik legsikeresebb induló viszont onnan került ki.
Tausz András (balra), Szőllős Noa (középen) és Tóth Zita (jobbra), az andorrai aranyhármas
Tausz András (balra), Szőllős Noa (középen) és Tóth Zita (jobbra), az andorrai aranyhármas
Tausz kifejezetten nagy, 70 fős mezőnyben szerepelt kiválóan, óriás-műlesiklásban aranyérmet nyert, míg műlesiklásban második lett. Tóth Zita is remekelt az U16-osok között, óriás-műlesiklásban majdnem négy másodperces előnnyel végzett az élen, majd a záró napon szuper-óriásműlesiklásban ismét nyert. A fiatalabbak között a külföldön készülő Szőllős Noa, a tavaly ifjúsági olimpiai hetedik helyet elérő Barnabás húga emelkedett ki a többiek közül, összesen négy érmet nyert, két arany, két ezüst eloszlásban. Előbbieket műlesiklásban és óriás-műlesiklásban, utóbbiakat szuper-óriásműlesiklásban és alpesi összetettben gyűjtötte be, mindezt pedig megfejelte a zárónapon a szuper-G bronzérmével. A fiatalok már az andorrai viadalt megelőző versenyeken is jól szerepeltek, Tausz András például a Landes-kupa egyik állomásán, a stájerországi Kleinlobmingban végzett az élen, ami korábban magyar síelőnek nem sikerült az U16-os korosztályban. Szőllős Noa ugyanott szintén villogott, az U14-esek között nyert aranyat, korábban pedig Úry Bálint a szlovákiai Vrátnán ért el ugyanilyen eredményt. „Látványos fejlődésen mentek keresztül ebben a szezonban a gyerekek, de közülük is kiemelem Tausz Andrást, aki igazán öntudatos, eltökélt versenyzővé vált, és a felkészülést követően is szinten tudta tartani a kondícióját. Hozzá hasonlóan ígéretes sízőnk Tóth Zita is, valamint a külföldön készülőket is ki kell emelnem, akik közül Úry Bálint rengeteget fejlődött. Szőllős Noáról már eddig is tudtuk, hogy korosztályának egyik feltörekvő tehetsége, neki is remekül kezdődött a szezon” – nyilatkozta Stark Márton, a serdülők, egyben a felnőttek szövetségi kapitánya.