UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2017-02-07 09:28

Szezonzárás a Ligetben

Országos bajnoksággal zárta a szezont a junior gyorskorcsolyázók többsége a Városligeti Műjégpályán. A tavalyinál lényegesen népesebb mezőnyben a válogatott keret tagjai is indultak. Szöllősi Szabolcs vezetőedző elégedett a látottakkal.

Majer Dániel Évről évre nő az utánpótláskorú gyorskorcsolyázók száma, amit a hét végén a Városligeti Műjégpályán lezajlott országos bajnokság is bizonyított. Az egészen kicsik és a válogatott keret tagjai is indultak, valamint a Világ Kupa-résztvevő hármas is jégre lépett.
Bengecsattogástól volt hangos a műjég Forrás: moksz.hu
Bengecsattogástól volt hangos a műjég Forrás: moksz.hu
„Ami a legszembetűnőbb volt a tavalyi szezonhoz képest, hogy a számos betegséggel küzdő korcsolyázó ellenére is harmincöten indultak a nagyjából ötven fős utánpótlásmezőny tagjai közül, míg egy éve a résztvevők száma alig haladta meg a tízet, akik között ráadásul rövid pályás gyorskorcsolyázók is szerepeltek. Idén már csak nagypályások képviselték magukat, ami viszont egyelőre fájó, hogy kizárólag vidéki egyesületekből érkeztek. Szeretnénk, ha a jövőben budapesti klubból is kerülnének ki fiatal versenyzők” – összegzett Szöllősi Szabolcs, a gyorskorcsolya-válogatott szövetségi vezetőedzője. Kiemelte, hogy nemcsak a Világ Kupa-versenyeken résztvevő fiatalok, hanem a 12 fős válogatott keret minden tagja is szépen helytállt, bár nem mindegyikük tudott elindulni, betegség miatt hiányzott. „A jövőre is gondolunk, és szerencsére ezen az egy tucat versenyzőn túl is akadnak, akik a keretbe kerülhetnek, miután a jelenlegi válogatottnak az A korosztályba, azaz a legidősebb, tizennyolc-tizenkilenc évesek közé tartozó tagjai majd továbblépnek az újonnan bevezetett U23-as kategóriába. A következő szezonra ugyanúgy meghatározzuk a tizenkét fős válogatott keretet, minimális változások lesznek benne csupán, és nemcsak az országos bajnokságot, hanem az egész szezont is értékeljük.” A Nagy Alexandra, Kun Balázs, Bejczi Botond hármasnak véget ért a Világ Kupa-szezon, miután korábban a collaboi viadalon nem tudták kiharcolni az erfurti döntő, egyben a helsinki világbajnokságon való indulás jogát. Arra ugyan lett volna lehetőségük az országos bajnoksággal egy időben rendezett németországi nemzetközi versenyen, egyszerre két helyszínen azonban értelemszerűen nem tudtak jelen lenni. „Sajnos, a legtöbb esetben mindössze századok hiányoztak a szintidő eléréséhez, így nem leszünk ott a vébén, a szezont február végén Inzellben zárjuk. Ennek ellenére óriási lépést tettünk előre az idényben, arra például én sem számítottam, hogy az időeredményekben ilyen sokat tudunk fejlődni, Bejczi Botond háromezer méteren például majdnem húsz másodpercet javult a szezon elejéhez képest” – szólt elismerően Szöllősi. A február végi idényzárást követően levezető időszak következik, a versenyzőkbe beleivódott görkoris technikát igyekeznek „kinevelni” az edzők, majd hosszabb pihenőre küldik a társaságot. „A görkorcsolyaklubokkal még egyeztetni kell a nyári programról, kiegészítésként ugyanis mindenképpen hasznos a sportág. Én már áprilisban, legkésőbb májusban szeretném elkezdeni a felkészülést a következő szezonra. Jövőre az Egyesült Államokban rendezik a juniorvébét, amelyre a kvalifikáció egyértelmű feladat lesz” – tekintett a jövőbe a szövetségi edző.