UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2017-02-13 16:26

Mini mezőny, egyéni csúcsok

Szerény létszámú mezőnyöket vonultatott fel, de sok egyéni csúcsot hozott a hétvégi atlétikadömping: fedett pályás összetett országos bajnokságot és korosztályos gyalogló ob-t rendeztek Budapesten.

UP-info Szokás szerint atléták vették birtokba a BOK-csarnokot, ahol az egyéni összetett bajnokságot tartották a hétvégén. A női ötpróbát a 2015-ben még U23-as Európa-bajnoki első Krizsán Xénia 4533 ponttal bizonyult az elsőnek. Mögötte másodikként – s egyben a legjobb U23-as korú atlétaként – az ugyancsak MTK Budapestet erősítő Szabó Beatrix zárt (3908 pont), míg a juniorbajnoki címet megszerző Tóth Rebeka (Újpest) harmadik lett a felnőttmezőnyben (3078 pont). Az ifjúságiak elsőségét az ARAK Utánpótlás Akadémia versenyzője, Mátó Sára szerezte meg (3864), mögötte Otterbein Laura (PSN Zrt.) és Kovács Marianna (MMAC) zárt.
kelemen_akos
kelemen_akos
Az U23-asok között nem telt meg a dobogó, Szabó Beatrix a nála két évvel fiatalabb Nyeste Ágnest előzte meg. A junioroknál Tóth Rebeka Kriszt Katalin Viktória (Gödöllő) és Szalai Szimonetta (UTE) előtt végzett. A vasárnapi versenynapon a férfiak hétpróba számában hirdettek győztest. A mindössze 21 éves Kemenes Ákos (Bp. Honvéd, 4127 pont) nyert, második az ARAK-os első éves felnőtt Hegedűs Mátyás lett (3694). A junior hétpróbát egyéni csúccsal nyerte meg a gödöllői Tóth Zsombor (4686), aki Bencsik Ádám (MAFC) és Varga Hunor (KSI SE) előtt zárt. míg az ifjúságiak hatpróbájában, ugyancsak saját legjobbjával Horváth Koppány (4387 pont) diadalmaskodott. A második Csókás Nikolasz (ARAK), a harmadik Ács Zsolt (TSC-Geotech) lett. A bajnokságot kétnapos nyílt verseny kísérte. A távolugrást a juniorkorú Lesti Diána 619 cm-vel nyerte meg, s a legjobbjával a ranglista élére futott Bőhm Lilla (1994, Bp. Honvéd), másodikként egyéni rekorddal az 1998-as születésű Tóth Lili Anna (DOVASE) végzett. A 2001-es születésű Molnár Janka (Budafok) megnyerte a felnőttek között a 400 m-t, míg harmadikként zárt 200 m-en. A női hármasugrásban Gyurka Borbálát (1198, Favorit AC) nem lehetett utolérni. A férfi 60 m-t Szeles Bálint (1998, Egri Sportiskola) nyerte meg a 110 m gáton ifjúsági Eb-győztes Eszes Dániel (1999, Dunakeszi) előtt. A felsoroltak egyéni csúcsot értek el. Budapesten tartották a hétvégén az ifjúsági és juniorbajnokságot: nagy mezőnyt nem vonzott a viadal. Az ifjúsági fiú 5000 m-en négyen értek célba, Gál Vencel Levente (MVSI) győzött. Leány 3000 m-en Hornyák Anna Mária (Bp. Honvéd) diadalmaskodott. A női juniorok között Dinanopolusz Daphne (Bp. Honvéd) Komoróczy Laura Petronellát előzte meg (csupán ők ketten indultak). Az összetett bajnokság eredményeit itt, a gyaloglóbajnokság eredményeit itt találja.