UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2017-02-16 17:03

Fáradtan is ment

Ismét győzött walesi túráján az U17-es labdarúgó-leányválogatott. Schumi Dorottya együttese a keddi 4-1-es sikert követően a második mérkőzését is megnyerte a házigazda ellen, ezúttal az első helyett a második félidőben harcolva ki a győzelmet.

UP-info Továbbra is Cardiffban folytatta intenzív felkészülési programját az U17-es labdarúgó-leányválogatott, amely ismét győztesként hagyta el a walesiek ellen a gyepet. A Schumi Dorottya vezette együttesen érződött a sorozatterhelés jelentette fáradtság, sikerét nagyban a frissen beszálló cseréknek köszönhette.
Fáradtan is nyertek a lányok Forrás: mlsz.hu
Fáradtan is nyertek a lányok Forrás: mlsz.hu
A keddi parádés első félidő okán ezúttal is valami hasonlóra számíthattunk a magyar csapattól, amely nem is kezdett rosszul, magára vállalva a kezdeményező szerepet. A walesiek stabil védekezésre és kontrákra rendezkedtek be, kevés területet hagyva a magyar támadásoknak. A 33. percben szöglet utáni fejesből (mi másból) a vezetést is sikerült megszerezniük (1-0), amelyre egészen a második félidő közepéig nem érkezett válasz. A csereként beállt Papp Luca azonban kiharcolta az egyenlítést, miután a walesi kapu előtti labdaszerzést követően ziccerben találta magát, és higgadtan a kapuba lőtt (1-1). Ezt látván Nagy Vanessza úgy döntött, ő sem marad le a cserék versenyében és három perccel később ő is betalált. Remek indítást követően eltolta a kapus mellett a labdát, és a hálóba passzolt (1-2). A hajrában a magyar együttes irányított, a győzelmét egy pillanatig sem fenyegette veszély. „Nehezen lendültünk bele, a walesiek jól szervezték meg a védekezésüket, sem középen, sem a széleken nem tudtunk a védelmük mögé kerülni – értékelt Schumi Dorottya az mlsz.hu-nak. – A labdabirtoklással elégedett vagyok, azzal már kevésbé, hogy ismét pontrúgásból kaptunk gólt. Az első félidőben kissé tompán futballoztunk, keveset mozogtunk az üres területekre, a félidőben érkező három játékosunk azonban nagyon jól szállt be a mérkőzésbe, ketten is gólt szereztek közülük. Noha a második játékrészben egyértelmű volt a fölényünk, az feltűnt, hogy egyelőre nehezen bírjuk a kétmeccses terhelést, rengeteget kivett belőlünk az első találkozó. Nemzetközi szinten más az iram, nincsenek hozzászokva a játékosok, így a felkészülés közepén még nem bírnak végig három nap alatt kétszer nyolcvan percet.” A lányok immár Varsóban lépnek legközelebb pályára jövő hét kedden, a lengyelek elleni páros mérkőzés első felvonásán.

AZ U17-ES LEÁNYVÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE, CARDIFF Wales-Magyarország 1–2 (1–0) Magyarország: Terestyényi Anna - Simon Dorottya, Kovács Laura (Horváth Emese, 41.), Fördős Beatrix, Csolti Réka (Bódai Viktória, 79.) - Vasas Lea (Papp Luca, 50.), Buzás Kata (André Antónia, 41.) - Pintye Vivien, Czellér Dorottya (Horváth Cintia, 53.), Vachter Fanni (Nagy Vanessza, 41.) - Dorner Dóra Gólszerző: Papp Luca (63.), Nagy Vanessza, (66.)