Szolnoki fogás

Szatmári Kristóf élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy nyáron elfogadta a Szolnok invitálását. A húsz éves vízilabdázó fokozatosan építi fel magát, világklasszis csapattársak segítségével.

Pusztai Viola Szatmári Kristóf nem sokáig gondolkodott, hol folytassa a vízilabdát, miután nyáron megcsörrent a telefonja, és az egyik legerősebb hazai klub, a Szolnok vezetőedzője, Cseh Sándor hívta. A húsz éves pólósnak adott volt, hogy az ifjúsági korosztályból kiöregedve az UVSE OB I-es csapatában játsszon tovább, de a fejlődése érdekében inkább a nagyobb kihívást jelentő jászsági együttest választotta. – Az UVSE-ben nyilván több játéklehetőséget kaptam volna, de úgy gondoltam, nem mindegy, hogy nap mint nap kikkel, hogyan edzek, és inkább ezeket a szempontokat tartottam szem előtt – mondja az irányító, átlövő poszton játszó pólós. – Az egyik legjobb döntésem volt, hogy Szolnokra szerződtem, hiszen az elmúlt fél évben több területen is fejlődtem. Fizikálisan mindenképpen, de a játékom és a lövésem is jobb lett. Komolyabban kell figyelni egy-egy szituációra, mások a teendők, mint az UVSE-ben, jobban pörög a játék, s ezek mind azt szolgálják, hogy egyre jobb legyek.

Bár az utánpótlás-válogatottban és a korábbi korosztályos klubcsapataiban is rendre vezéregyéniségnek számított, nem gondolt arra, hogy valamelyik elitcsapat felfigyel rá. A junior-válogatott összetartásán véletlenül tudta meg, hogy érdeklődik iránta a Szolnok. – A válogatott edzőnk, Tóth Kálmán kérdezte, megkeresett-e a Szolnok. Én meg mondtam, hogy nem, de miért is keresett volna a világklasszisokkal rendelkező csapat? Azért megragadt bennem a felvetés, és elkértem Cseh Sándor számát, elmentettem, hátha keres, de nem nagyon bíztam benne. Aztán egyik nap csörgött a telefonom, és láttam, hogy ő hív. Meg voltam illetődve, arra gondoltam, ez most komoly. És tényleg velem történik? Beszéltünk, aztán három nap alatt lezajlott az átigazolásom. Ennek az volt az előzménye, hogy Cseh Sándor és a Szolnok szakmai igazgatója, Kovács István több utánpótlásedzőt is megkérdezett, kit ajánlanának a fiatalok közül, s mindenki Szatmári nevét mondta. Természetesen ez jólesik az ifjúsági világbajnok pólósnak, de tisztában van vele, hogy a felnőttek között még nem sokat tett le. Éppen ezért kissé félt az első találkozástól a csapattársakkal, kezdetben visszahúzódó volt, de viszonylag könnyen ment a beilleszkedés. A posztján olyan klasszisoktól tanulhat, mint Varga Dénes vagy a szerb Andrija Prlainovics. Varga a gyerekkori példaképe, amikor még a Vasasban játszott, a vízilabdát szintén a piros-kékeknél kezdő, Egér becenévre hallgató játékos kiskölyökként rendszeresen járt a meccseire szurkolni. – Nagy megtiszteltetés és  hatalmas élmény együtt játszani Dumival. Gyerekként a példaképem volt, most meg a csapattársam, ráadásul tök jóban vagyunk.

Az ifjú pólós a Szolnok első, OSC elleni OB I-es mérkőzése kivételével mindig lehetőséget kapott a bizonyításra, s mint mondja, átlagban két negyedet tölt meccsenként a medencében. Véleménye szerint a csapat keretéhez viszonyítva ez nem kevés, s ezzel jelenleg elégedett is. A Bajnokok Ligájában ellenben még nem számított rá Cseh Sándor, most azért dolgozik, hogy még a csoportkörben, a Nizza vagy Spandau Berlin ellen megmutathassa magát. Aki már látta játszani Kristófot, tudja, hogy a gólzsákok közé tartozik, a Szolnokban azonban sokkal kevesebb lehetősége jut a lövésre. Ezt azonban elfogadja, úgy fogalmaz: ha úsznia kell, akkor azt teszi, ha passzolni, akkor azt, és amennyiben helyzetbe kerül, igyekszik száz százalékban kihasználni. – Nem veszi el a kedvemet, hogy most kisebb szerep hárul rám. Keményen edzek, hogy fejlődjek, minél jobban beilleszkedjek, s így egyre több játékidőt kapjak. Hosszú távú céljaim között a felnőttválogatottság szerepel, de nem hiszem, hogy a 2017-es világbajnokságra lesz esélyem a csapatba kerülni. Egyre jobban akarok teljesíteni a Szolnokban, hogy felhívjam magamra a szövetségi kapitány figyelmét. A klubváltás egyben lakhelyváltással is járt, hiszen a budakeszi családi házból Szolnokra költözött, amely –mint mondja – Budapesthez képest sokkal csendesebb, nincs dugó és nappal is kevés ember jár az utcán. Amikor hazalátogat, édesanyja több napi élelemmel látja el, így nem kell sűrűn a konyhában tüsténkednie. Azért arra is volt már példa, s ha véletlenül nem sikerült jól a vacsora, akkor sem esett kétségbe: pizzát rendelt.