UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Vívás

2017-02-17 09:01

Fradiépítők

Minden a régi, s mégis mennyire új: az Építők korábbi vívószakosztálya a megszokott helyen, a Népligetben, ám immár a Ferencváros műhelyeként működik. A szakmai irányítás a neves mesteré, Solti Antalé, a tőröző tanítványok pedig már zöld-fehérben bontogatják a szárnyukat. A jelen- és jövőképről Szabados Gábor szakosztályvezető beszélt.

reb Bár néhány percig talán még a Törekvéstől a döntőben elszenvedett vereség emészthette a Bányik Benjámin, Kovács Gergely, Suha Ádám és Tölgyesi Ödön Bálint fiúnégyest a nemrég tőrben megrendezett országos kadet-csapatbajnokságon, a fiatalok rögvest büszkén húzhatták ki magukat, hiszen különleges tettet hajtottak végre: a második hellyel a Ferencváros történetének első országos bajnoki érmét szerezték meg.
vivas
vivas
A Ferencvárosét, amelynek vívószakosztályát 1905-ben alapították, ám a képviselői javarészt a másodosztályban szerepeltek, majd anyagi okok miatt 1947-ben meg is szűnt a zöld-fehér vívóbázis. Csakhogy 2017-ben ismét a pengés sportolókat találunk a zöld-fehérek között, hiszen a fővárosi mamutklub átvette az Építők rövid, ötéves történelemre visszatekintő szakosztályát (amelyhez korábban a Terézvárosi Diáksport Egyesület sportolói csatlakoztak). „Az Építők-telep tulajdonjoga az államhoz, a használati joga pedig a Ferencvároshoz került, s régóta vártuk már, hogy csatlakozzunk a zöld-fehérekhez. Hiszen ki ne szeretne ennyire erős család tagja lenni? – teszi fel a költői kérdést Szabados Gábor, aki az év végén még az Építők színeiben nyert országos felnőttbajnokságot, most azonban az aktív pályafutást mind inkább maga mögött hagyva szakosztály-vezetőként dolgozik. – Jelenleg is rengeteg a munkánk, a sportolók átigazolása is hosszú időt vett igénybe, de lassan már mindenki ferencvárosi színekben vívhat.” Egyelőre csak a „gazda” változott, a körülmények nem: akárcsak az elmúlt években, jelenleg is az Építők-telepen, ötpástos miniteremben készül a 75-80 versenyző, akiknek a döntő hányada utánpótláskorú. A létesítményhelyzet egyelőre gátat is szab a fejlődésről szőtt álmoknak. „A Ferencváros neve önmagában jelent akkora vonzerőt, hogy ne is nagyon kelljen fiatalokért futkosni, ám egyelőre nincs hol fogadni az érdeklődőket, hiszen már most is sokan vagyunk. Ha minden igaz, új vívóterem épül, amely lehetőséget ad arra, hogy bővítsük a repertoárunkat. A tőrben erősek vagyunk, a legkisebbek és a felnőttek között még Építők-színekben országos bajnoki címeket szereztünk, de mindenképpen tervezzük, hogy további fegyvernemet vonunk be az oktatásba. Hogy a párbajtőr vagy a kard lesz, egyelőre nem dőlt el, de hogy az új bázist gyorsan meg tudjuk tölteni, az teljesen biztos.” Egyelőre azonban Solti Antal mesteré és négy edzőkollégájáé, no meg a tőrözőké a miniterep, hogy a kadet bajnoki érmesek után újabb eredményes fiatalokat adjanak az immár nagy tekintélyű klubbal megerősített sportágnak.