UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2017-02-18 20:24

Ezüst és bronz Udinéből

Andrásfi Tibor ezüst-, Koch Máté bronzérmet nyert az udinei junior párbajtőr Világ Kupa-versenyen. De a korosztályos világversenyek magyar csapatösszeállítása még nem dőlt el.

Pusztai Viola Annyi biztos volt az idény utolsó férfi junior párbajtőr Világ Kupa-versenye előtt, hogy az Európa-bajnoki címvédő Siklósi Gergely már biztosította a helyét a világversenyeken részt vevők között, hiszen korábban Bázelben és Pozsonyban is nyert. Így a Honvéd vívója el sem utazott Udinébe, helyette a vancouveri felnőtt VK-viadalon lépett pástra, ahol éppen csak nem került a 64 közé. Koch Máté csapattagságát sem fenyegette senki és semmi a heidenheimi felnőtt Világ Kupa-versenyen, hatalmas meglepetésre elért harmadik helyének köszönhetően. Nagy Dávid és Andrásfi Tibor azonban nem érezhette magát biztonságban, hiszen a sérülése miatt több hónapot kihagyó Esztergályos Patrik még belátható távolságra állt tőlük a hazai ranglistán. Tehát, ha a Tata csapatban junior Eb-győztes párbajtőrözője előttük végez Olaszországban, akkor last minute előzhette volna őket.
Andrásfi Tibor (középen balra) és Koch Máté a válogatott edzőkkel, Andrásfi Tiborral és Eitner Kingával Forrás: hunfencing.hu
Andrásfi Tibor (középen balra) és Koch Máté a válogatott edzőkkel, Andrásfi Tiborral és Eitner Kingával Forrás: hunfencing.hu
Csakhogy Andrásfi egészen jól elbírt a teherrel, a csoportkörben a legjobb mutatókkal rendelkezett a magyarok közül, és a lendülete a főtáblán sem hagyott alább. A negyeddöntőig tizenkettőnél többször nem tudták megszúrni az ellenfelei, sőt, a négy közé jutásért az egyik esélyest, az orosz Georgij Brujevet 15-8-ra múlta felül. Az elődöntőben végig kezében tartotta a meccset az olasz Gianpaolo Buzzachino ellen, s 15-9-es diadallal jutott a döntőbe. Eközben Nagy a 32 között búcsúzott, s miután Esztergályos, valamint a már említett Andrásfi is sikerrel vette ezt a kört, nem a saját kezébe került a sorsa. Csakhogy Esztergályos a nyolcaddöntőben 15-11-re kikapott az olasz Cosimo Martinitól, s bár 810 ponttal gazdagodott, ez nem elég ahhoz, hogy megelőzze a ranglistán a harmadikról a negyedik helyre lecsúszó Nagyot. Persze a válogatási elvek szerint a ranglista első három helyezettje válik automatikusan utazóvá, a negyedikre a válogatott mestere tehet javaslatot, így a csapat összeállítása Eitner Kinga döntésén múlik. No, de ne fussunk ennyire előre, hiszen akár magyar döntő is összejöhetett volna, hiszen az elődöntőig Koch is megállíthatatlannak bizonyult. Az odáig vezető úton többek között felülmúlta az élvonalba tartozó olasz Ivan Limarjovot, aki ellen egy tussal 13-12-re nyert a nyolcaddöntőben, az elődöntőért pedig 15-11-re győzött az olasz Davide Di Veroli ellen. A döntőbe jutásért azonban nem bírt a hazai pástokon remeklő Valerio Cuomoval, aki 15-10-re múlta felül. A döntőben Andrásfi is nehezen tartotta a lépést az olasszal, aki a második harmad végén már 14-7-re vezetett. Még az óra lepörgése előtt el akarta dönteni az asszót, de nem sikerült tust adnia, így a magyar fiú a szünetben összeszedhette a gondolatait. Jött is előre és a hazai közönség felhördülései közepette sorra adta a találatokat. Ekkor az emberben felsejlett Imre Géza riói olimpiai döntője, de ezt a képet 14-12 után Cuomo VK-győzelmet érő találata azonnal elhessegette. Bár Andrásfi nem széles mosollyal lépett fel a dobogó második fokára, Udinében a juniorok között – Kochhal egyetemben – az eddigi legjobb eredményét érte el. Az olaszországi viadal vasárnap a vegyes csapatversennyel zárul, de ebben a magyarok már nem vesznek részt, így a márciusi Európa-bajnokság előtti utolsó VK-viadalt két ezüst-, egy bronzéremmel, és egy ötödik hellyel zárta a magyar küldöttség. A részletes eredmények ITT megtekinthetők.