UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2017-02-19 19:44

Elmaradt a továbbjutás

Véget ért az újpesti Tungsram Sportcsarnokban rendezett négynapos U16-os fiútorna az Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában (EYBL). A magyar együttesek közül a legjobban a harmadik helyen záró Szolnoki Sportcentrum csapata szerepelt, az előzetesen a regionális döntőbe jutásra is esélyesnek tartott Megyeri Tigrisek negyedikek lettek.

Majer Dániel Vasárnap az utolsó mérkőzéseket is lejátszották Újpesten az Európai Ifjúsági Kosárlabda Liga (EYBL) fiú U16-os közép-európai régiójának B csoportjában. A decemberben Prágában rendezett első fordulót követően ezúttal Budapesten mérte össze tudását a kilenc csapat, amelyek közül a Szolnoki Sportcentrum fiataljai szerepeltek a legjobban.
A Megyeri Tigrisek (fehérben) szépen búcsúztak Újpesten
A Megyeri Tigrisek (fehérben) szépen búcsúztak Újpesten
A záró nap utolsó két mérkőzését a Szolnok, valamint a Megyeri Tigrisek játszotta. A szolnokiak a mezőny, egyben az egész közép-európai régió legjobbja, a finn KTP Kotka ellen léptek parkettre és kaptak ki 88-72-re, ami elnézve a két torna alatt nyolc meccsből nyolcat nyerő finnek játékerejét és néhány másik gárda ellen aratott kiütéses győzelmét, mindenképpen szép teljesítménynek számít. A Szolnok a Prágában rendezett első körben 1-3-as mérleggel zárt még decemberben, most pedig a legjobb magyar csapattá előlépve fordított, 3-1-es mutatót hozott össze, amellyel a csapat vezetőedzője, Halmai Norbert is elégedett volt: „Nem is a győzelem volt a célunk, hanem hogy mindenki belekóstoljon, milyen nemzetközi szintű ellenfelek ellen helytállni. Végig azt lehetett érezni, hogy a fiúk fejben rendben vannak, büszkék lehetnek a teljesítményükre. Prágában az egyik legjobb játékosunk nem szerepelt sérülés miatt, az is oka volt a gyengébb szereplésnek. A célunk felnőni a sorozat legjobbjaihoz. A legnagyobb lemaradásunk a fizikumban tapasztalható. Sebességben, technikában és a taktikában is jól állunk.” A záró mérkőzést a regionális döntőbe jutás esélyét délelőtt a Prága elleni vereséggel elveszítő Megyeri Tigrisek játszotta a szlovák Prievidzával. Jól kezdett a gárda, hamarosan azonban visszaesett a játéka, és percek alatt 15 pontos hátrányban találta magát. A félidei szünetre feljebb zárkóztak a hazaiak, a harmadik negyedben pedig átvették az irányítást, és a folytatásban lejátszották ellenfelüket a pályáról. A vége 94-76 lett, és a 2-2-es mérleg a torna negyedik helyére bizonyult elégnek. „Rendkívül nehéz volt felpörgetni a csapatot, miután délelőtt elszálltak a továbbjutási esélyeink, és kicsit alábbhagyott a motiváció. Igyekeztünk a torna során erősíteni a csapategységet, a szünnapon is szerveztünk a fiúknak programot, valamint az is sokat jelentett, hogy Újpesten játszottunk, és sok szurkoló kilátogatott a mérkőzéseinkre. Négy klubból tevődött össze a tizennégyes keretünk, hathónapos felkészülés van amögött, hogy idáig el tudtunk jutni” – nyilatkozta a lefújást követően Pali Gábor vezetőedző. A további magyar indulók közül a Rátgéber Akadémia hatodik, a Debreceni Kosárlabda Akadémia pedig nyolcadik lett a kilences mezőnyben. Az összesített táblázaton a MAFC Budapest végzett a legelőkelőbb helyen, hetedikként azonban így is lemaradt a regionális döntőben való részvételről. A Megyeri Tigrisek a nyolcadik, a Szolnok a kilencedik helyen zárt.

U16-OS EYBL-TORNA, BUDAPEST 1. KTP Kotka, 2. USK Praha, 3. Szolnoki Sportcentrum, 4. Megyeri Tigrisek, 5. SKM Zastal, 6. Rátgéber Akadémia, 7. MBA Prievidza, 8. Debreceni Kosárlabda Akadémia, 9. Basket Dukes