UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2017-02-23 10:49

Vasas és MAC másodszor

A Vasas és a MAC Budapest nyert az U20-as jégkorong-bajnokság elődöntőjének második mérkőzésén. Az EBJL-ben az UTE, a Fehérvár és a MAC is előnyből várja a negyeddöntő folytatását.

UP-info A Vasas akár már pénteken a döntőbe jutást ünnepelheti a Jégpalotában, ha harmadszorra is legyőzi a Debrecent az U20-as jégkorong-bajnokságban. Pedig az elődöntő második összecsapása sokáig nem az angyalföldieknek állt, hiszen vetélytársuk 2-0-ra is vezetett, s egyenlíteniük csak a harmadik harmad elején sikerült. Onnan azonban egyik csapatnak sem akart összejönni a győzelmet érő találat, hiába következett tíz perces hosszabbítás a rendes játékidő után. A nyertes kilétéről végül szétlövés döntött: a Vasas 3-2-re nyert, s összesítésben már 2-0-ra vezet.
A Vasas a MAC-hoz hasonlóan már pénteken eldöntheti a továbbjutás kérdését Forrás: vasassc.hu
A Vasas a MAC-hoz hasonlóan már pénteken eldöntheti a továbbjutás kérdését Forrás: vasassc.hu
Az első angyalföldi gólt szerző Csiki Attila a következőket mondta a klub honlapján: – Nagyon jól kezdtünk a mérkőzésen, domináltunk, nagy tempót diktáltunk, aztán visszavettünk, és ezt a Debrecen kihasználta. Kaptunk egy balszerencsés gólt, majd emberhátrányban is beszedtünk egyet. Aztán újra rákapcsoltunk, hajtottunk, és ennek meglett az eredménye. A következő cél az, hogy pénteken bejussunk a döntőbe. Hasonlóan fordulatos meccset játszott a MAC Budapest is a Fehérvár ellen. Pedig az utóbbi együttes hazai pályán már a meccs elején betalált, majd a budapestiek a második harmad első percében egyenlítettek, de néhány pillanattal később ismét a vendéglátók vezettek. A játékrész végén újabb gólváltásra került sor, az utolsó harmadra 3-2-es volános előnnyel fordultak a felek, csakhogy ezt a folytatásban nem sikerült tartaniuk. A MAC a 45. és az 55. percben is betalált, így végül 4-3-ra nyert, s szombaton a Kisstadionban akár a továbbjutás kérdését is eldöntheti. Az 5. helyért folyó csatában az Egerszegi Titánok kisebb meglepetésre 5-4-re legyőzte a KMH-t.

U20-as bajnokság, elődöntő: Első mérkőzés: 2017. február 17., péntek: Vasas HC–Debrecen 2-1, MAC Budapest–Fehérvár AV19 4-2 Második mérkőzés: 2017. február 22., szerda: Debrecen–Vasas 2-3 szétlövéssel, Fehérvár AV19–MAC Budapest 3-4 Harmadik mérkőzés: 2017. február 24., péntek: 18:40 Vasas HC–Debrecen 2017. február 25., szombat: 18:00 MAC Budapest–Fehérvár AV19 Negyedik mérkőzés (ha kell): 2017. március 1., szerda: Debrecen–Vasas, Fehérvár AV19–MAC Budapest Ötödik mérkőzés (ha kell): 2017. március 4., szombat: Vasas HC–Debrecen, MAC Budapest–Fehérvár AV19

Az osztrák ifjúsági ligában a negyeddöntők első mérkőzését rendezték szerdán. A B csoportot megnyerő UTE könnyedén győzte le 7-1-re  Debrecen-Miskolcot, ahogy az A csoport élén végzett Fehérvár is ugyanennyire múlta felül a Klagenfurtot. A MAC már a 13. percben 3-0-ra vezetett a Vienna Capitals ellen, s bár a folytatásra beoltották magukat gól ellen – miközben az osztrákok a hajrában kétszer is betaláltak –, így is nyertek 3-2-re. A negyedik párharcban a Villach vezet, miután 3-1-re nyert a Salzburg ellen. A két nyert meccsig tartó csaták szombaton folytatónak.

EBJL, negyeddöntő: Első mérkőzés: 2017. február 22., szerda Fehérvár AV19–Klagenfurt 7-1, UTE–Debrecen-Miskolc 7-1, MAC Budapest–Vienna Capitals 3-2, Villach–Red Bull Salzburg 3-1 Második mérkőzés: 2017. február 25., szombat 12:30 Debrecen-Miskolc–UTE, 14:00 Klagenfurt–Fehérvár AV19, 16:00 Red Bull Salzburg–Villach, 18:00 Vienna Capitals–MAC Budapest Harmadik mérkőzés (ha kell): 2017. március 1., szerda Fehérvár AV19–Klagenfurt, UTE–Debrecen-Miskolc, MAC Budapest–Vienna Capitals, Villach–Red Bull Salzburg