UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2017-02-27 14:21

Minőség, mennyiség

Harminckét egyesület nyert aranyérmet a hétvégi ifjúsági és junior atlétikai fedett pályás országos bajnokságon, illetve a téli újonc és serdülő dobóbajnokságon, azaz kijelenthető, igencsak széles alapokon nyugszik a sportág.

reb Nem unatkoztak a fiatal atléták szombaton és vasárnap, két helyszínen is nagyüzemben zajlottak a versenyek. A BOK Csarnokban a dobószámokat leszámítva az ifjúsági (U18) és juniorkorosztály (U20) képviselői mérték össze tudásukat.
toth_lili_anna_ob
toth_lili_anna_ob
A létesítményben szinte tűt sem lehetett leejteni, akkora volt a zsúfoltság, amely csak részben a sportolók és a nézők számának tudható be: a csarnokban szinte minden területet elfoglalt a kétszázas futókör (azon belül pedig az ugrószámok és a gátas futamok zajlottak). Az országos bajnokság jelentőségét nem szükséges magyarázni, ám a verseny azért is számított fontosnak, mert jó visszajelzést adott a télen végzett munkáról, továbbá lehetőséget adott a különböző világversenyszintek elérésére, s persze kiindulási alapot is jelentett a fiatalok előtt álló tavaszi és nyári feladatokra. Az egy héttel korábbi felnőtt ob-n jól szereplő atléták közül néhányan ezúttal is kitettek magukért, s több figyelemre méltó eredmény született. A Nyíregyházi Sportcentrum 4x200-as váltója (Béni Gergő, Leveleki Bence, Kovács Máté, Téglási Ákos) 1:31,62-vel új ifjúsági csúcsot futott, s egyébként az Ikarus BSE is a régi rekordon (1:32,02) belül ért célba. Az egyéni számokban öten dupláztak: Pálmai Márk, Ott Benjamin, Csóti Jusztina, Tóth Lili Anna és Szemerei Levente két versenyszámában is a legjobbnak bizonyult. A két korosztály 48 bajnoki címén 25 szakosztály osztozott (a juniorok között 14, az ifjúságiaknál 17 műhely nyert elsőséget), hat egyesület adott győztest mindkét korcsoportban. Az U20 listát négy győzelemmel a Zalaszám ZAC vezeti, a hárommal büszkélkedtő Győri AC előtt. Két bajnoki címet szerzett a juniorok mezőnyében a BHSE, a Szombathelyi Haladás, a GEAC, a Favorit Kaposvár és a DOVASE. Az U18 ob-n egyaránt három-három aranyat nyert a BHSE és az ARAK Up. Akadémia; a képzeletbeli dobogó harmadik fokán a Győri AC, a Szekszárdi Sportközpont Nkft. és az NYSC található. A két korcsoportot összegezve öt-öt sikerrel BHSE és a Győri AC vezeti a legtöbb bajnokságot nyertek sorát, a Zalaszám ZAC (négy) az ARAK (négy), a Haladás (három) és a GEAC (három) előtt. Szombaton az újonc- és serdülőkorosztály dobóversenyét rendezték meg Szombathelyen. A legtöbb győzelmet, hármat a Dobó SE gyűjtötte be, a két-két első helyezéssel utazott haza a SZVSE és Reménység Vác. A szombathelyi dobórandevún, a három korcsoportban összesen 14 klub gazdagította bajnoki címeinek számát, míg a bajnoki hétvége két helyszínét nézve összesen 32 szakosztály örülhetett aranyéremnek. A budapesti esemény eredményeit ITT, a szombathelyi verseny jegyzőkönyvét ITT éri el. A fővárosi ob-ról riportban számol be szombaton az M4 Sporton futó Jövünk! utánpótlás-magazin.