UtánpótlásSport Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a rijádi korosztályos vb-n (részletek hamarosan...)
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2017-03-02 13:41

Ifjúsági finalisták

Eldőlt, hogy az országos ifjúsági röplabda-bajnokságban melyik hat-hat csapat játszhat a döntőben. A junior leányok küzdelemsorozatában azonban még éles a csata a kiadó helyekért, és az UTE van a legkellemetlenebb helyzetben.

UP-info Az országos ifjúsági röplabda-bajnokságban a fiúk és a lányok küzdelmében is kialakult a hatos döntő mezőnye, miután lejátszották az elődöntők második körét is. A leány-juniorbajnokságban még mindig nyílt a küzdelem a kiadó helyekért. röpp2A lányok versengésében az első csoportból az UTE és az MTK, a másodikból a Vasas és a Nyíregyháza, míg a harmadikból a Békéscsaba és a Gödöllő jutott a fináléba. Utóbbiaknak ahhoz elég volt a harmadik helyen végezniük, mert az őket megelőző serdülőválogatott eredményei nem számítottak, míg a csoport negyedik tagja, a Szolnok sérülés és rosszullét miatt két mérkőzésre már nem tudott kiállni. A fiúk küzdelemsorozatéban mindössze két elődöntős csoport volt, így azokból csak egy-egy csapat hullott ki, mégpedig a Kazincbarcika és a Győr. Utóbbiak csak rosszabb szettarányuk miatt szorultak a székesfehérvári MAFC-Felsőváros mögé. Amúgy a stabil utánpótlásbázisok kerültek még a fináléba: az egyik csoportból a MAFC-Felsőváros mellett a Kaposvár és a Kecskemét, a másikból a Dunaferr, a Szolnok és a Pénzügyőr vívta ki a döntőbe jutást. A női juniorbajnokságban matematikailag még mindig nem biztos a Vasas és a Nyíregyháza döntőbe jutása, ugyanis a hétvége rangadóján a Kaposvár az ötödik játszmában kicsikarta a győzelmet az UTE ellen, így még behozhatja a hátrányát. Ráadásul mindkét előbbi csapat játszik még a lilákkal, a kaposváriakra viszont könnyebb mérkőzések várnak. Ebből a szempontból az UTE van a legkellemetlenebb helyzetben, hiszen a két nagyágyú közül legalább az egyiket le kellene győznie a biztos négybe kerülésért.

Az OIB-döntőbe jutott csapatok Fiúk: Dunaferr SE, HÉP-Kecskeméti RC, Kaposvári Röplabda Akadémia-FINO, MAFC-Felsőváros, Pénzügyőr SE, Szolnoki Főiskola RKSI Leányok: Békéscsabai RSE, Gödöllői RC, MTK-Budapest, Nyíregyháza, UTE, Vasas Óbuda