UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2017-03-09 14:58

Kettőből kettő

Mindkét magyar résztvevő dobogóra állhatott az ifjúsági cselgáncsozók Antalyában megrendezett Európa Kupa-viadalán. A mérleg egy arany- és egy ezüstérem, ami az éremtáblázat hatodik helyét jelentette.

UP-info Az ifjúsági cselgáncsozók idei második Európa Kupa-viadalát a törökországi Antalyában rendezték meg, meglehetősen szerény magyar érdeklődés mellett. Amíg az évnyitón, az olaszországi Follonicában lebonyolított megméretésen ötven magyar fiatal lépett tatamira – és nyert hét érmet – addig ezúttal mindössze ketten keltek útra.
Vida András
Vida András
A versenyzők létszáma így sem volt kevés, tizennyolc ország 362 versenyzője mérette meg magát. Köztük volt a Győri AC két versenyzője, Vida András és Kardos Tímea – előbbi 55 kg-ban, utóbbi 44 kg-ban lépett tatamira. Mindketten éremmel zárták a versenyt, így megérte elutazniuk a Földközi-tenger partjára. Vida András súlycsoportjában huszonkilencen indultak. A magyar versenyző három gyors ippongyőzelem után az azeri Amra Szalimlivel nézett farkasszemet a döntőben. A Győri AC kiválósága és ellenfele nem bírt egymással a rendes küzdelmi időben, majd a ráadás hatodik perce sajnos az azeri versenyző sikerét hozta, a magyar cselgáncsozó így ezüstéremmel térhetett haza.
Kardos Tímea
Kardos Tímea
Kardos Tímea tekintélyt parancsolóan judózott a húsz versenyzőt felvonultató női 44 kilogrammos súlycsoportban. Két török és egy brazil versenyző legyőzésével jutott be a fináléba, ahol a tunéziai Donia Ueszlati sem tudta megállítani a győri dzsúdóst, aki a dobogó legfelső fokára állhatott fel. A majdhogynem száz százalékos eredményünk az éremtáblázat hatodik helyéhez volt elég, az élen Brazília (4 arany, 2 ezüst, 8 bronz), Azerbajdzsán (4, 2, 3) és Törökország (3, 5, 10) végzett.