UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2017-03-16 11:23

Egyéni legjobbal a kűrbe

Sikerrel vette az első akadályt a Jakucs Hanna, Illés Dániel jégtánckettős a Tajpejben zajló junior-világbajnokságon. Az első, egyben utolsó korosztályos világversenyén résztvevő duó egyéni legjobb pontszámot elérve a 19. helyen zárt a rövid programban, azzal megszerezve a jogot arra, hogy bemutathassa a kűrjét.

Majer Dániel A fiú egyénizők és párosozók után csütörtök délelőtt a jégtáncosoké volt a főszerep Tajpejben, a junior műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon. A 31 párból álló mezőnyben a korosztályban utolsó évét töltő Jakucs Hanna, Illés Dániel kettős képviselte a magyar színeket.
Hanna és Dani itt még mintha nem örült volna a kapott pontnak, később azonban bebizonyosodott: továbbjutást ért a produkciójuk
Hanna és Dani itt még mintha nem örült volna a kapott pontnak, később azonban bebizonyosodott: továbbjutást ért a produkciójuk
A Roberto Pelizzola irányításával Milánóban készülő páros a január végi Európa-bajnokságon már a felnőttek között is bemutatkozott. „Tényleg mindenki igyekezett tudatosítani bennünk, hogy ez még nem a mi versenyünk, az idény fő eseménye a junior-világbajnokság lesz, tehát egyáltalán nem éreztük nyomás alatt magunkat” – nyilatkozta a kontinensviadal után Dani, hozzátéve, hogy a junior világbajnokság az idén a fő versenyük. Az Eb-n ennek megfelelően különösebb teher nélkül korcsolyázhattak, és hibátlan rövid programot futva a 28. helyen zártak. A junior vb-re azonban már egyértelmű elvárás volt a szabadprogram bemutatásához szükséges legjobb húszba kerülés. A duót a jelek szerint nem zavarta a megnövekedett eredménykényszer, ugyanis első junior-világbajnokságán egyéni legjobbat korcsolyázva a 31 kettőst számláló mezőny 19. helyén zárt. Hogy mennyire nem fért volna bele egy esetleges hiba, azt jól mutatja, hogy a 21. helyezettől mindössze 1.1 pont választotta el Hannát és Danit. A programjuk első, egyben legnehezebb kötelező elemét, a szinkrontwizzlet négyes, azaz a legmagasabb nehézségi szinten teljesítették, a kötelező táncra hármast, az elengedett lépéssorra kettest, a forgatott emelésre pedig négyest kaptak. Mindez 45.46 pontra bizonyult elegendőnek, amely majdnem két ponttal több, mint amit a felnőtt Eb-n elértek. Ez annak tükrében, hogy magyar pontozóbíró nem foglalt helyet a versenyzőket értékelő zsűriben, mindenképp szép teljesítmény. „Igyekeztünk jól érezni magunkat, az elején ugyan kicsit izgultunk, de a melegítésre már minden rendben volt. Reméltük, hogy kicsit több pontot kapunk, de ennek is nagyon örülünk, jót futottunk – mondta Dani, aki a kedvező sorsolást is kiemelte. – A juniorok között tizenharmadikak vagyunk a világranglistán, így jó helyről sorsolhattunk, huszadiknak mutathattuk be a programunkat. Örülünk a továbbjutásnak és bízunk benne, hogy a kűrben is legalább ilyen jól teljesítünk majd." Az élen a tavalyi junior vb bronzérmes párosa, az Alla Loboda, Pavel Drozd orosz duó áll, őket a tavalyi ezüstérmes amerikai kettős testvérpár, Rachel és Michael Parsons követi. Kisebb csalódást a szintén amerikai páros, Lorraine McNamara és Quinn Carpenter szereplése jelentett az élmezőnyben, címvédőként ugyanis mindössze a hetedik helyen állnak, több mint hét ponttal elmaradva a vezető oroszoktól. A verseny a fiú egyénizők kűrjével folytatódik, Borovoj Alekszander rövid programot követő búcsúja miatt ott azonban már nem szurkolhatunk magyar versenyzőnek. A leányok mezőnyében viszont már annál inkább. A magyar idő szerint pénteken hajnali négy órakor kezdődő versenyben Jakab Dária és Medgyesi Fruzsina mutatja be rövid programját. Jakucs Hanna és Illés Dániel rövid programja a junior vb-n: