UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2017-03-19 11:39

Hát, ez szép volt!

Wladár Sándor 17. születésnapján kezdődött el a moszkvai olimpia, s Széchy Tamás tanítványa néhány nappal a nyitány után, „utószületésnapi” ajándékként aranyérmet szerzett 200 méter hátúszásban – Vasárnapi retró-rovatunkban a későbbi állatorvos tinédzsersikerét elevenítjük fel.

reb Wladár Sándor – és testvére, az ugyancsak olimpikon Wladár Zoltán – előbb tanult meg úszni, mint járni, így semmi meglepő nem volt abban, hogy a medencében kötött ki. Miután pedig Széchy Tamás, az úszópápa felfigyelt rá, és a versenyistállójába vitte, az is eldöntetett, hogy sokra viszi. Az 1980-as olimpiai sikere persze nem volt előzmény nélküli, elég csak arra gondolni, hogy már az 1978-as világbajnokságon, azaz 15 évesen döntőt úszott kedvenc számában, 200 m háton, s hetedik lett. Ugyanabban az esztendőben 100 és 200 m háton is begyűjtötte az aranyérmet a firenzei ifjúsági Európa-bajnokságon.
wladar
wladar
Sándor éppen a játékok nyitónapján, július 19-én töltötte be a 17. életévét, hét nappal később pedig ötkarikás győzelemnek örülhetett. Ráadásul sokat ígért a tinédzser vízbe szállása a gyengébbik számában, 100 m háton is, hiszen előbb élete legjobbjával döntőbe jutott, majd a fináléban – országos csúccsal – ötödik lett. A kétszer akkora távon Széchy érmet várt a fiatal, ám Európa-rekorderként jó esélyekkel induló tanítványától, s a mesteredzőnek nem is kellett csalódnia. Wladár 200 m háton a legjobb idővel került a döntőbe, mögötte Verrasztó Zoltán következett sorban. S a helyzet a fináléban sem változott. „Már ötven méternél elhúztak a mezőnytől. Stílustanulmány volt a két magyar úszása. Bár Sanyi magabiztosan vezetett, az utolsó ötvenen Verrasztó támadása izgalmassá tette a befutót. Wladár 2:01.93-al csapott elsőként a célba” – írta a Népsport.

Vasárnapi retrórovatunkban egy-egy, sportága szabályai szerint utánpótláskorú sportoló felnőttek között elért, kiugró teljesítményét idézzük fel. Ez az egyetlen rendezőelv, külföldi és hazai sportoló egyaránt szerepel a sorozatban.

Maga Wladár később úgy idézte fel a döntőt megelőző pillanatokat egy televíziós beszélgetésben, mintha – kis túlzással – kivégzőosztag elé állt volna, a versenyt pedig arról döntött, ki hal meg, és ki marad életben... Korábban nem gondolta, hogy esélyes az olimpiai győzelemre, ám mestere elhitette vele, a játékok előtti egy évben pedig minden este azzal a gondolattal feküdt, majd kelt, hogy leúszta a döntőt. Fizikailag és mentálisan sosem fáradt még el annyira, mint abban a fináléban. Noha ma már nem kapjuk fel a fejünket, ha 14-16 évesek nyernek olimpiát (emlékezzünk csak Egerszegi Krisztina e rovatban ugyancsak felidézett 1988-as sikerére, s Gyurta Dániel is szemtelenül fiatalon, 15 évesen szerzett ezüstérmet a 2004-es athéni játékokon), a '80-as években egyáltalán nem volt megszokott, hogy tinédzserek győznek a világ legjelentősebb sporteseményének úszóversenyein. Wladár nagyszerű diadalának jelentőségét emeli, hogy ő volt a moszkvai játékok legfiatalabb bajnoka. A sikert különlegessé teszi az a tény is, hogy Csik Ferenc 1936-os győzelme után 44 év telt el, amíg magyar férfi úszó olimpiai aranyérmet nyert. Ráadásul a nők 1952-es diadalmenete után is 28 esztendő kellett ahhoz, hogy újra magyar úszónak szóljon a Himnusz az uszodában. Wladár 1981-ben két felnőtt Európa-bajnoki címmel ünnepelte nagykorúságát, ám egészen korán, 22 évesen már fel is hagyott a sportággal. Nagyon bántotta, hogy az akkori rendszer nem engedte meg neki: ösztöndíjasként az Egyesült Államokban tanuljon. Így idehaza végzett állatorvosként. Sorozatunk korábbi részei: Tara Lipinski Marjorie Gestring Lőrincz Tamás Nadia Comăneci Egerszegi Krisztina Boris Becker Gyurta Dániel Szeles Mónika Loris Capirossi Pelé Klampár Tibor Kobe Bryant Julija Lipnyickaja Kronberger Lili Greg Louganis