UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2017-03-25 19:30

Jó barát, rossz ellenfél

Három lengyel gól esett a magyar U18-as labdarúgó-válogatott gyirmóti felkészülési mérkőzésén, a vendégek mégis csak 2-1-re nyertek. A két csapat hétfőn 11 órától, ugyancsak Gyirmóton, újra összecsap.

MLSZ/UP-info Miközben az 1998-as és 2000-es születésű játékosokból álló U19-es és U17-es válogatott Eb-selejtező elitkörön vesz részt, a köztes korosztály csapata, az U18-as együttes két felkészülési mérkőzésen lép pályára a lengyelek ellen. Az első összecsapást szombaton rendezték, ezen a lengyelek szerezték meg a győzelmet.

u18
u18
Az első félidőben még a magyar válogatott állt nyerésre, a 4. percben jó beadást követően Pratsler Benjámin érkezett középen, a felszabadítani próbáló lengyel védő azonban már csak a saját kapujába tudott továbbítani előle. A folytatásban kiegyenlített volt a játék, majd a lengyelek birtokolták többet a labdát. A fordulás után egy perc sem telt el, amikor büntetőhöz jutottak a lengyelek, s bár Varga II Ádám védte a lövést, a kipattanót megszerezték a lengyelek, és a második lövésre már nem érhetett oda. Negyedórával később a győztes gólt is megszerezték a vendégek, a szélről betett labdát nem tudtak kirúgni a védők, a lengyelek centere pedig a hálóba helyezett, ezzel a találattal már az ellenfél vezetett. Az utolsó tíz percben fölényben játszott a magyar csapat, de hiába szorította kapuja elé a riválist, három nagy helyzetet is kihagyott, így 2-1-es vereség lett a vége. A társaság hétfőn 11 órától javíthat.

U18-as felkészülési mérkőzés, Gyirmót Magyarország-Lengyelország 1-2 (1-0) Magyarország: Varga II Ádám - Krebsz Máté, Berdó Máté, Kiss Balázs, Kiliti Róbert - Kiss Bence, Németh Gergely (Rabatin Richárd, 62.) - Bévárdi Zsombor, Puskás Martin (Kun Bertalan, 46.), Schindler Olivér (Stoiacovici Dávid, 46.) - Pratsler Benjámin (Bolla Bendegúz, 79.)