UtánpótlásSport
2024. április 16.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2017-03-29 09:19

A KSI megállíthatatlan

A vízilabda ifjúsági és gyermekbajnokságában a KSI továbbra is megállíthatatlan. A serdülők mezőnyében az UVSE tartja a frontot, még úgy is, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Az ifjúságiak versengésében az FTC is elkapta a fonalat.

T. Z. Rendhagyó fordulót rendeztek a vízilabda-utánpótlásbajnokságban. Bár a legtöbb csapat a 16. meccsén szállt medencébe, a megkavart lebonyolítási rend szerint hivatalosan mégis az előrehozott 24. fordulóra került sor. Ifjúsági bajnokság És mindjárt rangadóval indult a forduló, az ifjúságiak között eddig hibátlan, a tabellát százszázalékos mérleggel vezető KSI ugyanis Zuglóba látogatott, a BVSC-hez: a hazaiak az első percekben még csak-csak partiban voltak, aztán egyre nagyobbra duzzadt a KSI előnye, s már az első negyed után három gól volt a csapatok között. A második negyedet aztán 2-1-re megnyerte a BVSC, de a harmadikban megint nagyon elkapta a fonalat a listavezető, és behozhatatlan előnyre tett szert.

Időkérő csendélet, KSI-módra Fotó: ksipolo.com
Időkérő csendélet, KSI-módra Fotó: ksipolo.com
Az utolsó játékrészre már nem sok kérdés maradt, a KSI a vártnál talán könnyebben, 14-8-ra nyert a Szőnyi úton, és továbbra is makulátlan mérleggel áll a tabella első helyén. A második helyezett Vasas jobban megszenvedett a győzelemért, a hazai pályán szereplő DVSE ugyanis egy ideig kimondottan megnehezítette az angyalföldiek dolgát. Végül érvényesült a papírforma: a Vasas elsősorban Trombitás Tamás remek játékának és négy góljának köszönhetően 8-6-ra nyert, és továbbra is tapad a KSI-re. Jól szórakozhattak a ferencvárosi hívők is a hétvégén, a Népligetben valósággal potyogtak a gólok az FTC–UVSE-összecsapáson, és a zöld-fehér siker sem maradt el. A vendégek közül Németh Domonkos keze háromszor is elsült, de az UVSE összességében nem védekezett úgy, hogy meg tudja szorongatni az ellenfelét, amely kinyitotta a gólcsapot, és végül 13-11-re nyert. A forduló legizgalmasabb meccsén a ZF-Eger egy góllal volt jobb Szentesen (11-12), a Honvéd meglepetésre kikapott Tatabányán (13–9), az „aligátorok” nagyon elverték a Szolnokot (6-15), mint ahogy a Szeged is simán nyert a Kaposvár ellen (10-6). A fiú ifjúsági bajnokság állása 16 mérkőzés után: 1. KSI 48 pont, 2. Vasas 45, 3. FTC 39, 4. BVSC 36, 5. ZF-Eger 33, 6. UVSE 30, 7. Honvéd 24, 8. Szentes 18, 9. Aligátor Vízilabda USE 15, 10. DVSE 15, 11. Tatabánya 12, 12. Szeged 8, 13. Kaposvár 6, 14. Szolnok. Serdülőbajnokság A listavezető UVSE a Ferencváros otthonában sem hibázott, 10-7-re győzött, és továbbra is százszázalékos mérleggel vezet, még úgy is, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A KSI szoros meccsen, 10-8-ra verte a BVSC-t idegenben, míg a forduló rangadóján a DVSE még csak megszorongatni sem tudta a Vasast, amely – szinte hihetetlen – 22 gólt lőtt idegenben, és könnyedén gyűjtötte be a három pontot (14-22). A Szeged 16-15-re nyert a Kaposvár ellen, a Szolnok legyőzte az AVUS-t (16-15), az Eger is nyert Szentesen (11-16), a Honvéd pedig az eddig csak vereséget számláló tatabányaiak ellen hozta a kötelezőt (3-17). A fiú-serdülőbajnokság állása 16 mérkőzés után: 1. UVSE 44 pont, 2. KSI 43, 3. Vasas 37, 4. DVSE 37, 5. BVSC 30, 6. Szentes 27, 7. FTC 25, 8. ZF-Eger 25, 9. Honvéd 24, 10. Szolnok 24, 11. Szeged 11, 12. Aligátor Vízilabda USE 8, 13. Kaposvár 6, 14. Tatabánya 1. Gyermekbajnokság A KSI-t a legkisebbek versengésében a BVSC otthonában sem lehetett zavarba hozni, a listavezető a 16. a meccsét is magabiztosan húzta be (8-16). Az FTC és a harmadik helyezett UVSE összecsapása előzetesen rangadónak indult, de aztán a zöld-fehérek már az első negyed után 7-0-ra vezettek, a továbbiakban csak tartaniuk kellett az előnyt, a végén aztán 18-5-öt mutatott az eredményjelző. A Vasas is győzni tudott Debrecenben (4-13), a Szolnok pedig bár a vártnál kicsit jobban megszenvedett a sereghajtó AVUS ellen, a végén két góllal azért jobbnak bizonyult (12-10). Az élbolyban a helyzet változatlan, a KSI-nek három pont előnye van a Fradival szemben, míg az UVSE a mostani vereségével leszakadt az első két helyezettől. A fiú-gyermekbajnokság állása 16 mérkőzés után: 1. KSI 48 pont, 2. FTC 45, 3. UVSE 37, 4. BVSC 36, 5. Vasas 29, 6. Szentes 27, 7. Szolnok 27, 8. Honvéd 24, 9. Szeged 23, 10. DVSE 13, 11. Tatabánya 9, 12. ZF-Eger 6, 13. Kaposvár 6, 14. AVUS 0.