UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Sakk

2017-04-11 09:11

Szintlépés májustól

Gledura Benjámin a sakkozók májusi világranglistáján belép a 2600-as Élő-pontszám felettiek táborába. Az egri versenyző a tizennyolcadik születésnapja előtt elérte a határt – pont úgy, ahogyan két éve megtervezte.

Lakner Gábor „Rövid távú célom, hogy megszerezzem a nemzetközi nagymesteri címet, következő lépcsőfokként pedig még tizennyolc éves korom előtt szeretném elérni a kétezer-hatszázas Élő-pontszámot. Tudom, hogy ez merész terv, de ezért dolgozom mindennap.”

A tizenhat éves Benji Fotó: nlcafe.hu
A tizenhat éves Benji Fotó: nlcafe.hu
Mindezt az akkor 16 éves Gledura Benjámin mondta honlapunknak 2015 júniusában. A nemzetközi nagymesteri címet kilenc hónappal később el is érte az egri sakkozó, aki a 2016 márciusában a karlsruhei Grenke Openen megszerezte a szükséges harmadik normát. Azzal ő lett a jelenlegi legfiatalabb magyar versenyző, akinek a neve előtt a GM rövidítés szerepelhet. A merészebb, hosszú távú célt pedig most érte el Benji, aki a májusi világranglistán már a bűvös 2600-as határ felett szerepel. Mivel a tizennyolcadik születésnapját – Oliver Stone híres háborús filmjének főhőséhez hasonlóan – július negyedikén ünnepli, így időben megvalósította tervét. A még tizenhét éves nagymester legutóbb az Egyesült Arab Emírségek harmadik legnagyobb városában, Sardzsában megrendezett nyílt versenyen ült asztalhoz. Hat pontot szerzett, azzal a 25. helyen zárt, és összesen 4,6 Élő-ponttal gazdagodott. Jól szerepelt tehát, de a játéka alapján ennél is több pontot gyűjthetett volna. Hazatérve az élvonalbeli csapatbajnokságban ült asztalhoz, ahol az aktuális évadban a Honvéd Auróra SE együttesében szerepelt. Az utolsó két fordulóban egy döntetlent és egy győzelmet ért el, azzal pedig átlépte a 2600 Élő-pontos álomhatárt. Nem rajta múlt, hogy a viadalt nagy reményekkel kezdő HASE nyeretlenül zárta utolsóként a versengést. Előbb remizett az ukrán Andrej Vovk (Aquaréna Kőbánya SC) ellen, a pontosztozkodás az ellenfél 2641-es Élő-pontszámát tekintve a fiatal magyar versenyzőnek kedvező eredmény. Vajda Levente (Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK) legyőzése is fegyvertény, hiszen a magyar rivális is a 2600-as határ felett áll. És a májusi világranglistán ugyanoda sorolódik a 2603 Élő-pontnál tartó Benjámin is, aki szépen halad előre tervei megvalósításában. Két év múlva jöhet a 2700-as határ?

Így állunk most Az áprilisi világranglistán a három legjobb magyar sakkozó éppen hogy befért a legjobb ötvenbe. Lékó Péter a 45. helyen áll 2693 Élő-ponttal, a civil életére egyre nagyobb hangsúlyt fektető Almási Zoltán a 48. pozíciót foglalja el 2697-tel, míg Rapport Richárd a 49. helyen tartózkodik 2696-tal.

További korosztályos hírek SAKKBAN a sportági aloldalunkon.