UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2017-04-27 22:27

Ketten hibátlanok

Nyíregyházi Sportcentrum–Rátgéber Akadémia és Soproni Sportiskola–Budapesti Honvéd elődöntőt rendeznek a junior fiú kosárlabda-bajnokságban Debrecenben. A házigazda nem jutott a négy közé, az ötödik helyért folytathatja.

L. G. A bajnokság nyolcas döntőjének második napján felcserélődtek a szerepek, ezúttal az A csoport tagjaira várt két mérkőzés, míg a B jelű négyes csapatai csak egyszer léptek parkettára. Utóbbiban már az első napon eldőlt minden lényeges kérdés, hiszen a Nyíregyházi Sportcentrum és a Budapesti Honvéd mindkét mérkőzését megnyerte, így már készülhetett az elődöntőre.

39_hunu18_49
39_hunu18_49
Kettejük összecsapása a csoportgyőzelemről döntött, a csatából pedig a zónavédekezéssel ellenfelét meglepő Nyíregyháza jött ki győztesen. A Honvéd ezúttal nem hozta az eddig látott formáját, kevés pontot dobott, és 65-46-os vereséget szenvedett. A két nyeretlen csapat mérkőzését a címvédő Vasas Akadémia nyerte meg, amely elsősorban második félidei jó játékával 72-61-re múlta felül a Szombathely Sportiskolát. Az A csoportban az első nap után a Soproni Sportiskola és a Rátgéber Akadémia került lépéselőnybe, a nap nyitómérkőzését pedig éppen ez a két csapat játszotta. A rangadó kiélezett játékot és soproni sikert hozott, Meszlényi Róbert együttese 68-65-re nyert a pécsiek ellen. A házigazda Debreceni KA életben tartotta elődöntős reményeit, miután 90-69-re győzött a MAFC ellen. A harmadik körben a Rátgéber Akadémia megszerezte második győzelmét, nagyszerűen hajrázva 67-62-re múlta felül a MAFC együttesét. A másik mérkőzésen a soproniak állították meg a négy közé jutás előtt a házigazda debrecenieket, nagyszerűen védekezve, végig vezetve 64-40-ra győztek. Azzal megnyerték a csoportot, másodikként a Rátgéber Akadémia jutott az elődöntőbe. Pénteken a keresztjáték következik, 10 órától a Vasas–MAFC, 12 órától Debreceni KA–Szombathelyi Sportiskola KA mérkőzést rendezik meg az 5-8. helyért. 14 órakor dobják fel a labdát az első elődöntőben, amelyen a Nyíregyházi Sportcentrum KA és a Rátgéber Akadémia mérkőzik meg, 16 órakor pedig kezdetét veszi a Soproni Sportiskola–Budapesti Honvéd elődöntő. Érdekesség, hogy a soproniak az egyetlen vereségüket éppen a Honvédtól szenvedték el az évadban. Holnap kiderül, megvan-e még a győzelem receptje a fővárosiaknak. További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.