UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2017-04-29 21:19

Kiütés és küzdelem

Eldőlt, hogy a Zsíros Akadémia és a Csata DSE vívja az U13-as leányok, azaz a tinikorosztály Székesfehérvárott zajló nyolcas döntőjének az aranycsatáját. A harmadik helyért a Szekszárd és a Széchenyi KA találkozik.

UP-info Míg Debrecenben a junior fiúk már el is döntötték a bajnoki cím sorsát (a Nyíregyháza sikeréről itt olvashat), a tinilányok még javában a helyosztók besorolásáért csatároztak Székesfehérvárott.

csatadse
csatadse
A csoportküzdelmek alapján az már korábban eldőlt, hogy a Zsíros Akadémia és Széchenyi KA-val, míg a Csata DSE a Szekszárddal vív meg a döntőbe jutásért. A Zsíros Akadémia Kőbányának nem volt könnyű dolga, ahogyan az edző, Tatár István fogalmazott, harminc percig nem találták a játék ritmusát. Csakhogy a közösség ereje megmutatkozott, így a Zsíros az utolsó negyedben a maga javára fordította a mérkőzést, s 70-66-os sikerrel döntőbe jutott. Szerencse, hogy a második elődöntő tartogatott némi izgalmat, mert az első semmiféle feszültséget nem hozott. A Csata DSE szinte minden támadását kosárral fejezte be, elképesztő fölénnyel, a félidőben már 70-16-ra vezetett a Szekszárd ellen. A Csata trénere, Tursics Krisztián és a Szekszárd edzője, Harsányi Mária egymást csapatát dicsérte, a 109-43-as végeredmény tükrében azonban inkább a szekszárdiak méltathatták joggal a fővárosiakat. Az 5-8. helyért zajló keresztjátékban a soproniak 74-49-re verték a Dávid Kornél KA-t, így az ötödik helyért mérkőzhetnek meg a Török Flóris-Törekvéssel, amely a miskolci Vadmacskákat múlta felül 60-55-re. További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalon.

LEÁNY-TINIBAJNOKSÁG, NYOLCAS DÖNTŐ, SZÉKESFEHÉRVÁR A keresztjáték eredményei Az 1-4. helyért: Csata DSE–KSE Szekszárd 109-43 Zsíros Akadémia Kőbánya–Széchenyi KA 70-66 Az 5-8. helyért: Soproni Darazsak Akadémia–Dávid Kornél KA 75-49 Török Flóris-Törekvés SE– MVSI Vadmacskák 60-55